2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Szabadidő

Új élmények a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

886

A fenékpusztai Kis-Balaton Látogatóközpont 2020. szeptemberi átadása után az idei nyári szezonra is újdonságokkal készült a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.

A hajdani gazdaságok életét és az őshonos magyar háziállatfajtákat bemutató Salföldi Major állatsimogatóval, fűszer- és gyógynövénykerttel, játszótérrel, mezőgazdasági gépkiállítással szerez örömet felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

A major fogadóépületét a nyári szezon kezdetére felújították, bővítették a játszóteret, kisgyermekes játszóteret alakítottak ki.

Megújult a kennelek egy része és az állatsimogató. A fogadóépület akadálymentesítetté vált, mellette parkolót alakítottak ki mozgáskorlátozottak számára.

Kápolnapusztán, a Bivalyrezervátumban él hazánk legnagyobb látogatható bivalycsordája, itt kiállítás, játszótér, állatsimogató is várja az érdeklődőket. Itt is történtek fejlesztések: a tanösvény megújult, éppúgy, mint a gazdasági épületek egy része. A területet akadálymentesítették, ősz elejére az új kilátó is elkészül.

A Hegyestű Geológiai Bemutatóhely szintén megszépülve, új szolgáltatásokkal köszönti a nyári szezont. Megtörtént az akadálymentesítés, a vizesblokkok felújítása, a fogadóépület melletti rész új burkolatot kapott, a kiállítási terület kibővült, mozgóképes anyaggal gazdagodott. Játszóteret építettek, a csúcsra vezető lépcsősort és a korlátokat felújították, a köztes megállópontokon pihenőpadokat helyeztek ki.

Nagy attrakció lesz a Lóczy-barlang Látogatóközpont átadása júliusban. A fogadóépület a „Rejtett kincsek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban” című projekt részeként valósul meg európai uniós támogatás segítségével.

Az egész évben nyitva tartó, környezetbarát fogadóépületben kültéri elemekkel színesített, interaktív kiállítást, mellette tanösvényt és parkolót hoztak létre.

Az igazgatóság a bemutatóhelyein és látogatóközpontjaiban évente mintegy 450 ezer látogatót fogad.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details