2024. április 18., csütörtök - Andrea

Szabadidő

Margitszigeti Szabadtéri Színház - 4 hónap alatt 40 nagyszínpadi előadás, ingyenes gyerek és családi programok

2021-06-08 591

Június 10-én nyitja meg kapuit a Margitszigeti Szabadtéri Színház, ahol 4 hónap alatt 40 nagyszínpadi előadás látható, emellett 40 ingyenes gyerek és családi programmal, irodalmi sétákkal és kiállításokkal várják a közönséget.

Opera-, balett-, musical- és táncelőadások, bemutatók, klasszikus és könnyűzenei koncertek szerepelnek a programban, magyar és nemzetközi előadók lépnek fel a margitszigeti színpadon – hangzott el a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház ügyvezetője, művészeti vezetője elmondta: az idén hosszabb lesz a szezon, szeptember végéig várják programokkal a közönséget és a műfaji kínálat is gazdagabb, ebben a négy hónapban mindenki találhat kedvére való programot. Mint mondta, az idei szezon június 3-án a nemzeti összetartozás napi, Magyar hősök, csaták és szerelmek című emlékesttel kezdődik, a Nemzeti Táncszínház előadásában, Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával.

Zsuráfszky Zoltán elmondta: az előadásban a sámántáncoktól kezdve haladnak végig a magyar történelmen, látványos képekben, tablókban megjelenítve a táncban megörökíthető pillanatokat, az 1848/1849-es szabadságharc, az 1956-os forradalom, a világháborúk meghatározó eseményeit. Mint mondta, az előadásban a Bartók Táncegyüttes tagjai is csatlakoznak hozzájuk, 80-an, 100-an is lesznek a színpadon. A produkcióban vendégként fellép Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vadkerti Imre.

Bán Teodóra kiemelte: június 5-én a teátrum klasszikus zenei sorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Nemzeti Énekkarral együtt indítja el. Hallható Mozart kétzongorás versenyműve Lucas és Arthur Jussen holland zongoraművészek közreműködésével, a második részben Carl Orff Carmina Burana című alkotása Kesselyák Gergely vezényletében, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara közreműködésével.

Mint elhangzott, június 9-én a Csókkirály című koncertshow, majd június 11-én és 12-én a Duna Karnevál szerepel a programban. Június 17-én és 19-én a Puskás, a musical szabadtéri bemutatóját tartják.

Június 25-én és 27-én Calixto Bieito rendezésében Bizet Carmen című operáját a Magyar Állami Operaházzal közös produkcióként mutatják be. A főszerepekben Szántó Andrea, Brickner Szabolcs és Bretz Gábor lép színpadra, a karmester Kocsár Balázs. Június 29-én Demjén-koncerttel várják a közönséget.

Bán Teodóra elmondta: az idén az évfordulós szerzők, Verdi és Mozart kiemelt figyelmet kapnak. A nagy szimfonikusok és kórusok előadásában elhangzó Verdi “best of” zenei utazás az egykori bemutatók helyszíneinek látványával vezeti a nézőket, a gála fellépője Arturo Chacón Cruz, Maria Grazia Schiavo és Kálmándy Mihály. Az esten közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, a karmester Kocsár Balázs. Mint elhangzott, augusztus 20-án a Bánk bánt tűzik műsorra.

A Mozart 230 című filmzenekoncerten többek között az Amadeus című film részletei kísérik a Budafoki Dohnányi Zenekart, a karmester Hámori Máté, a vizuális koncepció Hubai Gergely munkája. Az idei programban szerepel továbbá Hervé Koubi koreográfus Odüsszeia-bemutatója és Szergej Polunyin balettművész Raszputyin előadása is. Bán Teodóra kiemelte: műsorra tűzik a Puskás-musical mellett a Hegedűs a háztetőn, a Kabaré és a Nikola Tesla című darabot.

Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója elmondta: a 125 éves színház első alkalommal lép fel a szabadtéri színpadon. A Kabaré bemutatóját tartják a Margitszigeten, a produkció július 9-én és 10-én látható Béres Attila rendezésében. Mint mondta, felkavaró, lírai és látványos előadás született, amelyet a Vígszínházban október 9-től láthat a közönség.

A sajtótájékoztatón kitértek arra, hogy Grand Opening – Összefogás címmel június 4-én, 5-én és 6-án 14 városban, fesztiválhelyszíneken 14 koncertet tartanak. Az ingyenes programok megvalósításában a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége tagszervezetei vesznek részt, köztük van a Margitszigeti Színház is, amelynek szervezésében a Szent Margit-kolostornál tartanak koncertet.

A színház részletes programja a https://margitszigetiszinhaz.hu/ oldalon érhető el.

(Forrás: szinhaz.org)

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details
BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

More details