Nyomtatás

Újra látogatható a Sziklakórház

970

A budai Vár mélyén található Sziklakórház Atombunker Múzeum május 1-én ismét megnyitotta kapuit.

A 2002-ig szigorúan titkos létesítmény először 2008-ban nyílt meg, 2019-re a látogatók száma meghaladta az egymillió főt. Jelen helyzetben külön erőt és motivációt meríthetnek a múzeum látogatói a múlt történéseiből, hiszen a földalatti II. világháborús hadikórház története az egészségügyi dolgozók és önkéntesek hősiességét mutatja be.

A múzeum nehéz hónapokon van túl, a kényszerszünet a turizmus minden szektorát súlyosan érintette, ez alól az önfenntartó múzeumok sem kivételeki. Az intézmény igazgatója kiemelte, nagyon bíznak benne, hogy idén nyáron már Budapesten is lesz turizmus és érkeznek majd a látogatók.

Fokozott óvintézkedések betartása mellett május elsejétől a múzeum már látogatható, igaz először még csak azoknak, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, ők is csak kisebb csoportokban.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek