Nyomtatás

Virtuális kiállítás mutatja be Márkus László életművét

2021-04-13 343

2020 májusában indította el virtuális kiállítás-sorozatát a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A sorozat legújabb darabja a Kossuth- és háromszoros Jászai-díjas Márkus László életművét mutatja be.

Márkus László (1927-1985) a 20. századi magyar színházművészet egyik legnépszerűbb színésze volt. A debreceni pályakezdet után, 1957-ben szerződött a Madách Színház társulatához, és élete végéig a körúti teátrum tagja maradt.

Több száz szerepet alakított a legkülönbözőbb műfajú színdarabokban. Filmekben, kabaré-előadásokban, rádió- és televíziójátékokban is közreműködött, valamint szinkronszerepeket is vállalt.

Emlékezetes alakításai közé tartozik a német tiszt megformálása A tizedes meg a többiek (1965) vígjátékban, majd ezt követően játszott az Egy magyar nábob (1967) és az Egri csillagok (1968) regényadaptációkban. Eszterházy Miklós herceg szerepét nyerte el a Szerelmi álmok – Liszt (1970) történelmi drámában, majd rendezésében, a Bob hercegben (1972) is szerepelt.

Turner Pipit alakítja a Régi idők focija (1973) filmszatírában, míg Az ötödik pecsét (1976) c. drámában Király László főszerepét alakította. Ezt követően játszott a Krétakör (1977), A száztizenegyes (1981) és a Fogadó az Örök Világossághoz (1982) című alkotásokban.

1975 őszén jelentkezett leukémia betegsége, melyet tíz éven át méltósággal viselt. 1985-ben a szilveszteri tévéműsor felvételeit követően, öltözőjében hunyt el.

A kiállítás itt látható>>

(Forrás: papageno.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek