Nyomtatás

Legszebb botanikus kertek és arborétumok Magyarországon

4021

Amikor a testünk és lelkünk is áhítozik a zöldre, a természet ezernyi szépségének felfedezésére, legjobb megoldás, ha felkeresünk egy botanikus kertet vagy arborétumot. Az ország valamennyi megyéjében találunk látogatható gyűjteményes kertet, így egy kis utazással biztosan találunk egyet a közelünkben is. Összegyűjtöttem, melyek a legszebb botanikus kertek és arborétumok Magyarországon!

Mi az arborétum és mi a botanikus kert?

Ha azt mondom Füvészkert, sokan rögtön a budapesti kertre, a volt grundra gondolnak, ahol Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye is játszódik. Pedig nem ez az egyetlen füvészkert hazánkban. A füvészkert ugyanis a latin eredetű botanikus kert magyar elnevezése. A füvészkertekben található szabadtéri és üvegházi növény gyűjtemények az ismeretterjesztésen túl oktatási és tudományos célt is szolgálnak. A növényeket földrajzi elterjedés, genetikai rokonság, életmód szerint csoportosítva mutatják be. Minden növény eredete és rendszertani hovatartozása jól dokumentált, a látogatók számára is táblával jelölt.

A világ első botanikus kertje Olaszországban, Salernóban az első orvosi egyetemen létesült a 1039-ben. Magyarországon az első ilyen jellegű, élő növénygyűjtemény a pozsonyi érsekkert volt. Oktatási céllal hazánkban először a nagyszombati egyetem mellett alakítottak ki füvészkertet a 18. század elején. Ezt 1777-ben az egyetemmel együtt Budára a Krisztinavárosba költöztették. Innen aztán először Pestre a Hatvani utcába, majd 1809-ben a Múzeum körútra, 1847-ben pedig mai helyére, az egykori Festetics-kertbe, az Illés utcába helyezték át. Ez mai az ELTE botanikai oktató és kutatóbázisa, a Füvészkert.

A botanikus kertek a veszélyeztetett fajok megőrzésével és mesterséges szaporításával hozzájárulnak a biológiai sokszínűség megőrzéséhez, a természetvédelmi és környezetvédelmi kultúra elterjesztéséhez.

Arborétumnak általában azokat a gyűjteményes kerteket nevezik, ahol változatos beültetésben főleg fákat és cserjéket mutatnak be. Ezekben oktatási és kutatási tevékenység nem folyik.

Legszebb botanikus kertek és arborétumok Magyarországon

Mindegyik arborétumunk és botanikus kertünk megér egy látogatást. Vannak olyanok is, amelyeket különösen az év egyik időszakában érdemes felkeresni különlegességük miatt. Azokat, amelyekről már írtam itt a blogban, kiemelve találod és a nevükre kattintva bővebb információt találsz a történetükről, gyűjteményükről.

Agostyáni Arborétum – Tata, Komárom-Esztergom megye

Alcsúti arborétum – Alcsútdoboz, Fejér megye – különösen február végén, március elején nyíló hóvirág mezejéről és a fényt kibocsájtó szentjánosbogárak június közepi rajzásáról híres.

alc

Apátsági Arborétum és Gyógynövénykert – Pannonhalma, Győr-Moson-Sopron megye

Arizonica Arborétum és Kertészet, – Csákvár, Fejér megye

Avasi Arborétum – Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Bábolnai Arborétum és Állatpark – Bábolna, Komárom-Esztergom megye

Bán-Malomliget Arborétum – Naszály, Komárom-Esztergom megye

Bertényi Miklós Füvészkert -Visegrád, Pest megye

Bihar Díszfaiskola és Arborétum – Magyarhomorog, Hajdú-Bihar megye

Brunszvik-kastély parkja – Martonvásár, Fejér megye – az egykori ksatélyparkban nyaranta komolyzenei esteket is rendeznek

alc2

Budai Arborétum – Budapest XI. kerület, Pest megye – minden évszakban gyönyörű, ráadásul ingyen látogatható

Budafai arborétum – Bázakerettye, Zala megye

Budakalászi Kemotaxonómiai Botanikus Kert (Gyógynövény Kutató Intézet Botanikus Kertje) – Budakalász, Pest megye

Budakeszi Erdészeti Arborétum – Budakeszi, Pest megye

Budakeszi Herbárium – Budakeszi, Pest megye

Chernel-kert Arborétum – Kőszeg, Vas megye

Csácsi Arborétum – Zalaegerszeg, Zala megye

Debreceni Egyetem Botanikus Kertje – Debrecen, Hajdú-Bihar megye

Desedai Arborétum – Magyaregres, Somogy megye

Diószegi Sámuel Botanikus Kert – Debrecen, Hajdú-Bihar megye

ELTE Füvészkert – Budapest VIII. kerület, Pest megye

alc3

Erdőtelki Arborétum – Erdőtelek, Heves megye

Eszterházy Károly Egyetem Botanikus Kertje – Eger, Heves megye

Farkasszigeti Arborétum – Püspökladány, Hajdú-Bihar megye

Fehérvárcsurgói Arborétum és Károlyi Kastélypark – Fehérvárcsurgó, Fejér megye

Folly Arborétum – Badacsonytomaj, Veszprém megye

Fővárosi Állat és Növénykert – Budapest, Pest megye

Füzérradványi Károlyi-kastély Park – Füzérradvány, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

alc4

Füzérradványi Károlyi-kastély

Gerenday-kert – Lábatlan, Komárom-Esztergom megye

Gödöllői Erdészeti Arborétum – Gödöllő, Pest megye

Isodyana Botanikus Kert – Somogyvámos Krisna-völgy, Somogy megye

Jámbor Vilmos Arborétum – Recsk, Heves megye

Jeli Varázskert Arborétum (Jeli Arborétum) – Kám, Vas megye – különösen a rododendronok májusi nyílása teszi vonzóvá

alc5

Kámoni Arborétum – Szombathely, Vas megye – minden évszakban vonzó: hóvirágok, magnóliák, rododendronok…

Kecskeméti Arborétum – Kecskemét, Bács-Kiskun megye

Lillafüredi Függőkert – Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Luby Kastélymúzeum, Pálmaház és Antik Rózsák Kertje – Nagyar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

alc6

Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola Botanikus Kertje – Budapest, Pest megye

Magyarkert – Kis-Magyarország Botanikus Kert – Jakabszállás, Bács-Kiskun megye

Mesterházy Fenyőgyűjtemény – Erdőtarcsa, Nógrád megye

Mőcsényi Mihály Botanikus kert – Budapest, Városliget, Pest megye – ingyenesen látogatható

Nagyerdei Kultúrpark (Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark) – Debrecen, Hajdú-Bihar megye

Nemesvitai Botanikus Kert és Kísérleti Erdő – Nemesvita, Veszprém megye

Nemzeti Vácrátóti Botanikus Kert – Vácrátót, Pest megye – hazánk legnagyobb botanikus kertjei minden évszakban egy csoda, tulipánok ezreiért áprilisban érdemes felkeresni

alc7

Nyíregyházi Állatpark – Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Nyíregyházi Egyetem, Tuzson János Botanikus Kert – Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Nyíri Arborétum – Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Pannonhalmi Főapátság Arborétuma – Pannonhalma, Győr-Moson-Sopron megye

Pákozd-Sukorói Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola, – Pákozd, Fejér megye

Pintér-kert Arborétum – Pécs, Baranya megye

PTE Botanikus Kertje – Pécs, Baranya megye

Püspökladány-Farkasszigeti Arborétum – Püspökladány, Hajdú-Bihar megye

Püspökszentlászlói arborétum – Hosszúhetény, Baranya megye

Sárvári Arborétum – Sárvár, Vas megye

Soproni Botanikus Kert – Sopron, Győr-Moson-Sopron megye

Soroksári Botanikus Kert – Budapest XXIII. kerület, Pest megye

Szabadkai Arborétum – Kadarkút, Somogy megye

Szarvasi Arborétum (Pepi-kert) – Szarvas, Békés megye – ha ott járunk, a mellette lévő Mini Magyarország makettparkot se hagyjuk ki

alc8

Szegedi Füvészkert – Szeged, Csongrád megye – itt található hazánk legnagyobb indiai lótuszos tava, amit július közepétől augusztus közepéig érdemes felkeresni, nyaranta trópusi lepkétben is gyönyörködhetünk

Szelestei Arborétum – Szeleste, Vas megye

Szent István Egyetem Botanikus Kert – Gödöllő, Pest megye

Tápiószelei Agrobotanikus Kert (Növényi Diverzitás Központ) – Tápiószele, Pest megye

Tiszaigari Arborétum – Tiszaigar, Jász-Nagykun-Szolnok megye

Tiszakürti Arborétum – Tiszakürt, Jász-Nagykun-Szolnok megye – nyaranta a kérészek, azaz a tiszavirágok táncát érdemes megcsodálni, amit 2020-ban a Hungarikum gyűjteményébe is beválasztottak

Tuzson Arborétum – Tar, Nógrád megye

Varga Márton szakiskola botanikus kertje – Budapest, Pest megye

Zirci Ciszterci Apátság Arborétuma – Zirc, Veszprém megye

Bár nem botanikus kertek vagy arborétumok, de úgy gondolom egy említést megérdemelnek hazánk legszebb rózsakertjei is, élükön Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb gyűjteményes rózsakertjével, a Budatétényi Rozáriummal.

(Forrás: kozelestavol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek