Nyomtatás

Új, kibővített virtuális sétákat kínál a Műcsarnok

2021-01-26 566

Az új programokkal nemcsak a tárlatok hangulatát mutatják be, hanem a teljes kiállításokat bejárhatóvá teszik.

A tárlatokhoz részben már eleve terveztek virtuális eseményeket, mert a bezárástól függetlenül is azt tapasztalják, hogy nagy az érdeklődés az online szakmai és közönségprogramok iránt – írják közleményükben a kiállítások szervezői.
Jelenleg is sok ingyenes és belépőjegyes kísérőprogram – tárlatvezetés, kerekasztal-beszélgetés – tölthető le a Műcsarnok honlapján.

Minden jelenlegi és számos korábbi kiállítás elérhető virtuális sétán, több mint 70 tárlatot örökítettek meg ebben a formában.

Az új, kibővített virtuális sétákon minden kiállított mű külön-külön előhívható, a bejárást hang- vagy videóanyaggal kísérik. Ezeket az extra bejárásokat a normál belépőjegyek árának feléért kínálják, eddig az Egy időben – Stúdiólátogatások, a Beat ünnep – Kőbányai János fotói és A bomlás virágai – Fejezetek a Hórusz Archívumból című kiállításokra készültek el a séták.

A Műcsarnokban 20 kiállítás nyílt a tavalyi évben. Akadt, amelyiknek a megnyitója volt virtuális, és olyan is, amelyet menet közben kellett bezárni, de mindegyik látogatható volt személyesen is. Egyetlen 2020-as eseményt halasztottak ez év őszére, mert magát a keretrendezvényt – az eucharisztikus világkongresszust – is átütemezték.

A tervek szerint az állandó programok az idén sem maradnak el: 2021-ben is a Műcsarnokban lesz a Budapest Fotófesztivál nyitókiállítása, megrendezik a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalont, valamint a Derkót, a Derkovits képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítását. Emellett számos egyéni és tematikus tárlatot szerveznek, számításba véve az esetleges tartósabb karantént, így párhuzamosan terveznek online és offline eseményeket.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek