Nyomtatás

Kecskemét, Kecskeméti Planetárium

6457

A Kecskeméti Planetáriumban az Egyenlítőtől az Északi Sarkig bármely földrajzi szélességről látható csillagos égboltot ki tudnak vetíteni, szemléltetvén a Föld forgásának különböző látványát. Az Egyenlítő csillagos égboltján a híres Dél-Keresztjét és a szomszédos legközelebbi csillagot (a Centauri) is megszemlélhetjük.

A planetáriumban azt is meg tudják mutatni, hogy az Északi Sarkon csupán egyetlen csillag kel föl és nyugszik le: a Nap. Ezáltal érthetővé válik, hogy ott fél évig nappal van és fél éven át egyfolytában éjszaka.

Nappal és zuhogó esőben is a planetárium kupolájára tudják varázsolni akár a tízezer évvel ezelőtti csillagos égboltot. Szemléltetni tudják az égitestek mozgását, és mutatnak űrszondák által a bolygókról, holdjaikról, kisbolygókról, üstökösökről készített színes közelképeket, valamint a világ legnagyobb távcsöveivel több órán át fényképezett felvételeket csillaghalmazokról, csillagközi anyagfelhőkről, galaxisokról, stb.

A Föld forgását szimulálva azt is játszhatjuk, hogy képzeletben fölgyorsítjuk az időt, sőt olyat is, mintha űrhajóban lennénk. (Igazi rakétakilövést is tudnak mutatni.) Mindezt gyerekek, felnőttek egyaránt élvezik.

Amellett, hogy az intézmény elsősorban planetárium, egy kicsit bemutató csillagvizsgáló is.

Helyszín: 6000 Kecskemét, Lánchíd u. 18./a

Nyitva tartás:
Csoportot bármikor fogadnak – akár ünnepnapon, késő este is –, előzetes bejelentés alapján!
Egyéni érdeklődők számára minden szombaton 15 órától tartanak gyerekműsort (3-10 év), nagyobbaknak és felnőtteknek 16 órától előadást.

További információ:
Tel.: (76) 50-50-75
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://www.plani.hu/

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek