Nyomtatás

Social Media – automatizálva, 2019. február 14.

2019-01-10 926

smHihetetlenül gyors és kiterjedt, hálószerű változások zajlanak a Social Mediában. Követni, kezelni ma már csak automatizált rendszerekkel, programokkal lehet. A cégek nem maradhatnak ki a közösségi terekből. Hiszen üzleti partnereik és a fogyasztóik is ott tartózkodnak. Ott élik üzleti és magánéletüket, ott informálódnak, ott vásárolnak, és ott szórakoznak.

Ám nem maradnak egy helyben. Rohamosan változtatják kedvenc helyeiket, ízlésüket, igényeiket.

Főleg az Y és a Z-generáció válik hagyományos eszközökkel követhetetlenné. Automatizált követőrendszerek, profi technológiák, alkalmazások képesek csak arra, hogy elérjék őket, bárhol vannak. És arra is, hogy személyesen szólítsák meg, tudjanak róluk mindent, és még az érzelmeikre is hassanak.

A Social Media a perszonalizált automatizáltság korát éli.
Ez már nem az amatőrség tere.

Merre megy a Social Media világa, s hogyan használjuk üzleti célokra? A konferencián világos pillanatképet vázolunk. A megvalósításhoz pedig szakemberek segítségét ajánljuk.

A konferenciára várjuk a kis-, közép- és nagyvállalati döntéshozókat, értékesítési és marketingvezetőknek, kommunikációs szakembereket.

Kiemelt témák

  • Generációk érdeklődésének irányváltásai. Most hol vannak? (X, Y, Z)
  • Social Media (SM-) trendek 2019: Automatizáció, perszonalizáció és közösségépítés.
  • A Social Media (SM-) marketing 4.0. Kövesd mindenhová, szólítsd meg mindenütt!
  • A Social Media használata üzleti célokra. A legjobb felületek és módszerek.
  • Hirdesd magad! A Google Ads és a követő programok.
  • Google Ads affinity és interest jó targetálása. Eredményes cpv, cpm, cpc .
  • Kezeld egyszerre az összes fiókodat!
  • Webshopok az SM-en. Offline és online csatornák összekötése. Automatizáltság.
  • Tartalom a cégprofilon. Légy érzelmekre ható, tisztességes, hiteles!
  • Növeld okosan a konverziódat! Marketing 4.0. Használd az eszedet is!
  • Mi történt a messengerrel?
  • Az influencerek új generációja. Mit esznek rajtuk?
  • Hol beszélgetnek egymással a fiatalok? Snapchat, WhatsApp, Viber, …?
  • Hirdetési stílusok. Mit szeretnek ma a korosztályok?
  • A cookie-biznisz.
  • Releváns hashtagek az Instagram-on. Insta-hype.
  • Jó tanács kkv-knak: Szervezd ki az SM-marketinget!
  • Hogyan növeljük posztjaink SEO-teljesítményét? (Instagram, YouTube)
  • Közösségépítés felsőfokon. Hányan látják a megosztásodat?
  • Szaporodnak a Facebook-gondok? Hogyan járjunk túl az FB eszén?
  • A vloggerek népszerűségének titka.
  • A kommentekre nagyon vigyázz!
  • A gyors és jó eredményt hozó új, hasznos platformok.


Színpadon a Z-generáció tagjai:
Már ciki! Most menő! Mémek, gameplay-ek, vloggerek. Csak angolul! A tini srácok és lányok világa. – Pódiumbeszélgetés a Z-generáció tagjaival.

Meghívott előadók

Bedy Krisztina, Bártfai Balázs, Berki Zsolt, Bonyhádi Gábor, Boroznaki Gergő, Farkas Zsolt, Kéri Gábor, Kiss Benedek, Kiss Tamara, Kocsis Márk, Lévai Richárd, Lukács Ádám József, Novák Ferenc, Pál Judit, Szántó András, Szinte Lóránt, Szutor Ferenc, Vavrek Balázs, és még mások…

Időpont: 2019. február 14. (csütörtök), 9.00–16.00
Helyszín: Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, Örs vezér tere 24.
További információk: piacesprofit.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek