2024. április 19., péntek - Emma

Gastro&Hotel Design Award - Nevezés 2018. június 29-ig

2018-06-01 790

gasztrohotelversenyíA Turizmus & Vendég szaklap 2018 nyarán meghirdeti öt éve indított, sikeres és elismert nemzetközi brandnek számító, a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló Gastro&Hotel Design versenyét. Bár a tavalyi évtől volt lehetőség külön hotel főkategóriában is nevezni.

Idén szerettük volna, ha a szállodák dizájnjai is egyenlő fókuszt kapnának, ezért a pályázat címe kiegészült és immár Gastro&Hotel Design Award névre hallgat.  

A Gastro&Hotel Design Award Magyarországon az egyetlen olyan nemzetközi szinttel mért megmérettetés, amely átfogó módon közelít a dizájnhoz, és annak minden területét értékeli a vendéglátó- és szállodaiparon belül. Ennek megfelelően a versenybe egyaránt nevezhetőek a megfelelő kategóriákban belsőépítészeti, lakberendezési megoldások, illetve különböző, az adott területen fontos kiegészítő termékek tervezési megoldásai, valamint eddig meg nem valósított tervek is nevezhetők.

A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az éttermi és a szállodai vendéglátás arculatának, megjelenésének fontosságára, a vendéglátóipari kommunikációban alkalmazott vizuális, design és belsőépítészeti elemek minőségének kiemelt szerepére. És arra, hogy a vendégoldal területéről mennyire fontos és meghatározó az adott vendéglátóegység megjelenése.

Nevezési határidő: 2018. június 29.
További információ:gastrodesignaward.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details