2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Electrosub, az elektronikai ipar kiemelkedő üzleti és szakmai eseménye, 2017. október 11-13.

2017-09-25 572

electrosubAz elektronika, Magyarország egyik vezető iparága, október 11-13. között kilép a virtuális világ falanszteréből, teret adva személyes találkozásoknak, üzleti tárgyalásoknak, szemtől szemben,  tapinthatóan és kézzelfoghatóan, mutatkozik be. Az esemény régen várt, hiánypótló és most, hogy létrejön, kihagyhatatlan!

A rendezvényen  több mint 80 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait. A konferencia program keretein belül 52 előadás hangzik el neves külföldi és hazai előadóktól, a rendezvényt kísérő események, versenyek színesítik. Az Electrosub 30 szponzor , 7 meghatározó  szakmai szervezet és  7 szakmédia támogatását élvezi. Az esemény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki kezdetektől üdvözölte az Electrosub meghirdetését és megvalósítását.

Helyszín

Az esemény az eredeti meghirdetéshez képest új helyszínen, a Terminal 1 Event Centerben, kerül megrendezésre. Az egyedi hangulatú, műemléki védelem alatt álló, teljes körűen felújított épület minden igényt kielégítő, elegáns hátteret biztosít a rendezvénynek. Az épületbe belépni csak egy adott rendezvény alkalmával lehet, amire az Electrosub látogatóinak, konferencia résztvevőinek, kiállítóinak most lehetőségük lesz.

A helyszín jól megközelíthető. A gépkocsival érkező látogatók díjmentesen parkolhatnak közvetlen az épület előtt, de tömegközlekedéssel is egyszerű eljutni, a 3-as metró végállomásától a 200E jelzésű busz visz a helyszín közvetlen közelébe.

Konferencia

Az 52 előadást magába foglaló 3 napos konferencia érdekessége, hogy nem egy meghatározott téma köré épül, hanem különböző témacsoportok láncolataként áll össze. A részvétel, ehhez igazodva, rugalmas, nemcsak a teljes időtartamra, de egy napra, sőt akár egy fél napra is be lehet fizetni. Az előadások tartalmi összegzése, az előadók rövid önéletrajza, a részvételi feltételek a honlapon olvashatok. Az előadások döntő része az elektronika egy meghatározott szakmai területét érinti, technológiai, műszaki problémákat feszegetve, megoldásokat kínálva, de elhangzanak előadások az égető HR problémákról, a szakember hiányról, annak kezelésről, szó esik a különböző támogatási lehetőségekről, a kormányzati szervek által nyújtott szolgáltatásokról. Egyes előadások a céges karrier utak bemutatásával az évek alatt megszerzett tapasztalatokat kívánják továbbadni , vannak, amelyek a fejlesztés-kutatás jelentőségét hangsúlyozzák stb.  A program rendkívül színes, a teljesség igényével nem is lehet felsorolni az érintett területeket. Jelentkezés a honlapon, www.electrosub.hu, egyszerű módon, on-line lehetséges.

Kiállítás

Az Electrosub kiállítás kapcsán, a kiállítók száma mellett- több mint 80 cég-, amit leginkább ki kell emelni, az a résztvevők összetétele. A kis és középes cégeken túl számos nemzetközi, multinacionális cég is bemutatkozik, amelyekkel kiállításon Magyarországon nem, vagy csak évekkel ezelőtt lehetett találkozni. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy a beszállítók és a multik szemtől szembe találkozzanak és feltérképezzék laz együttműködési és kooperációs lehetőségeket, amihez a kiállítás  kiváló semleges hátteret biztosít. A nagyszámú támogató, a 30 szponzor, akik egyben kiállítók is, legfőképpen a nemzetközi nagy cégek sorából kerültek ki, jelzi azt, hogy erre mindkét oldalról fennáll az igény.

Kísérő események

Az elektronikai ipar egyik legrangosabb nemzetközi szervezete, az IPC, az Electrosub arany fokozatú szponzora, kézi forrasztási versenyt szervez az Electrosubon az általa kifejlesztett know-how alapján, ami számos rangos eseményen, többek között a müncheni Productronicán, a nürnbergi SMT-n, a párizsi MIDEST-en, az amerikai APEX-en már megvalósult. A nyertesek pénzjutalomban részesülnek, ezen túl a verseny tétje a világbajnokságra történő kijutás.

A résztvevőknek egy meghatározott időn belül adott alkatrészekből és nyomtatott áramköri lapból, adott eszközökkel egy működő elektronikát kell építeniük legfeljebb 45 perc alatt.

A versenyt két kategóriában, diákok és profik, hirdetik meg. Bővebb információért Lars Wallinhoz az IPC európai képviselőjéhez lehet fordulni: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Az Electrosub egy másik arany szponzora, a D & Társa Bt., Az Év szakmai koordinátora címen  pályázatot ír ki, amelynek ünnepélyes eredmény hirdetése a kiállításon kerül sor.

A pályázat célja, hogy a magyar elektronikai területen érintett cégek koordinátorai bemutathassák, hogy munkájukkal milyen módon járultak hozzá cégük versenyképességének növeléséhez. A pályázatokat 2017. szeptember 30-ig, elektronikus formában lehet feltölteni az alábbi honlapon: www.esdaward.com/jelentkezes

elektrosub1

Látogatás

Az Electrosub Elektronikai és Elektrotechnikai Konferencia és Kiállítás látogatása regisztrációhoz kötött, előregisztrálni ingyenes belépőért és a gördülékeny helyszíni belépésért, a rendezvény honlapján lehet!

Az  Electrosub Önnek  egyedi lehetőséget kínál , hogy friss piaci információkat gyűjtsön, hasznos szakmai ismeretekkel gazdagodjon, kedvező üzleti tárgyalásokat folytasson, kooperációs partnereket  találjon.

Találkozzunk októberben az Electrosubon!
Electrosub Szervezőbizottság

www.electrosub.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details