2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Esemény Menedzser - kedd, 02 június 2020

Idén is megrendezik a Szarvasi vízi Színház jubileumi, tizedik évadát szigorú járványügyi szabályok betartásával. A nyitógála után további meglepetésekre számíthatnak egy hónapon keresztül a látogatók.

Rengeteg jó élmény és szuper látnivaló vár azokra, akik belevágnak a nagy kalandot jelentő balatoni tókerülésbe.

Húsz magyar népdalénekes állt össze és készített közös dalt az összetartozásról Nem úgy van most, mint volt régen címmel, a Hagyományok Háza szervezésében.

Olaszország június 3-tól az EU tagállamaiból és Nagy Britanniából érkezők, június 15-től pedig az összes többi beutazó előtt megnyitja határait. Az óvintézkedések értelmében azonban továbbra

Idén is lesznek Heted7 Táborok a Skanzenben. Június 29. és augusztus 28. között várja a múzeum a 6-12 éves gyerekeket nyári napközis táboraiba. A nyár

A filmkínálat a tervek szerint naponta változik. A vetítések 21 órakor kezdődnek.

A Magyar Teátrumi Társaság ajánlásokat fogalmaz meg a kormánynak, hogy mikor és milyen szabályok mentén induljanak újra a magyarországi színházak. A részletekről Szabó Lászlót, a

Kolodko Mihály Gombóc Artúrt ábrázoló miniszobra jelent meg a Balatonnál, Tihanyban. A szobrász Facebook oldalán adott hírt az új alkotásról.

A Wizz Air garantálja, hogy 30 napon belül visszaadja az utasok pénzét a törölt járatok után.

Nyilvánosságra került egy videó arról, hogy tavaly decemberben a Veresegyházi Medveotthonban az egyik oroszlán kiszabadult. Akkor az állatkert azt kommunikálta, hogy az oroszlán csak egy

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details