2019. február 17., vasárnap - Donát

Európai Hidak fesztivál a Müpában

európaihidak2Idén a Baltikum – azaz Észtország, Lettország és Litvánia –, illetve Lengyelország köré épül a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénysorozata, az Európai Hidak. A fesztivál már hatodik alkalommal válogat az izgalmas kulturális értékekkel bíró országok alkotásaiból: szeptember 16–26-ig világsztárok komoly- és könnyűzenei koncertjein...

...rendhagyó kiállításokon, különleges irodalmi esten és szimpóziumon merülhetünk el a Baltikum és Lengyelország sokszínű kultúrájában.

Vajon hányan tudják, hogy a farmer tulajdonképpen lett találmány? Vagy azt, hogy Litvánia a Szovjetunió tagköztársaságai közül elsőként kiáltotta ki függetlenségét? Az észtekről pedig sokan nem is sejtik, hogy ők adták a világnak az egyik legtöbbet játszott ma élő zeneszerzőt. Még azok számára is, akik azt gondolják, hogy ismerik Lengyelországot és a Baltikumot, számtalan újdonsággal szolgál majd a 2018-ban már hatodik alkalommal megrendezett Európai Hidak eseménysorozat, ahol ezúttal is számos műfaj képviselteti magát a komolyzenétől kezdve a világzenén és az irodalmon át a népművészetig.

Szeptember 16-án valódi zenei csemegével nyit a fesztivál: az ünnepelt lengyel zongoraművész, Piotr Anderszewski szülővárosa elismert együttesével, a Sinfonia Varsovia zenekarával lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára, a koncerten ráadásul nem csupán a 20. századi lengyel és balti zene remekeiből válogat, hanem egy magyar ritkasággal is kedveskedik majd a közönségnek.

A Budapesti Fesztiválzenekar is több arcát mutatja meg ezekben a napokban, és bebizonyítja, hogy a zenetörténet valamennyi korszakában otthonosan mozog. Szeptember 21-én, 22-én és 24-én néhány igazán kiemelkedő, balti gyökerekkel rendelkező szerző művét szólaltatják meg. Fischer Iván jó barátságban van Arvo Pärttel, aki az egyik legtöbbet játszott ma élő szerző. Valódi kultusz övezi, műveit több mint száz filmben használták fel – a BFZ ősszel ezek közül kettőt játszik el. A komponista fordulatokban gazdag életéről a Müpa előcsarnokában tekinthető meg egy lebilincselő kiállítás a fesztivál során. A litván Mikalojus Konstantinas Čiurlionis szimfonikus költeményét hallgatva meseszerű erdőbe csöppenünk, közben pedig a koncert alatt kivetítve láthatjuk a zeneszerző különös hangulatú festményeit is. A lett Pēteris Vasks Pärthez hasonlóan vonzódott a minimalizmushoz, a koncerten hallható letisztult Epifania különlegessége, hogy csak vonósokra írta a szerző.

Miben rejlik az északi fény varázsa? Milyenek az észtek, amikor szenvedélyesek? Minderre választ kaphatunk szeptember 25-én a Fesztiválzenekar lebilincselő hangulatú, ritkaságokat felvonultató estjén, amelyen nem dirigálhatna értőbb karmester, mint az észt Olari Elts. 26-án a BFZ barokk együttese repít vissza minket egy csodálatos zenei korszakba: az itthon kevéssé ismert darabok mellett izgalmasan csengenek majd Johann Sebastian Bach művei. Ugyancsak Bach darabjai csendülnek fel az éppen 100 éve született lengyel hegedűvirtuóz, Henryk Szeryng emlékére rendezett koncerten: a magyar Baráti Kristóf és a lengyel Jakub Jakowicz felváltva játssza el a zeneszerző hegedűsöknek írt bibliáját, a három-három szólószonátát és -partitát.

A jazz és a világzene rajongóit is igazi különlegességek várják: a legnagyobb lengyel jazzmuzsikusokat pályára állító Jazz Juniors verseny és fesztivál életre hívásának 40. évfordulójára összeállt négyes, a 4 Pianos egy valóban kuriózumnak számító előadással kápráztatja el a közönséget. A litván jazzszíntér egyik vezető művésze, a szaxofonos Petras Vysniauskas pedig a litván népzene nagyasszonyával, Veronika Povilionienével karöltve tárja fel népük folklórkincsének szépségeit. Szintén rendhagyó módon keveri a műfajokat az észt hegedűs-énekes Maarja Nuut és Hendrik Kaljujärv elektronikus zenész: zenéjükben a 20. század első felének észt népzenéje éppolyan fontos forrás, mint napjaink csúcstechnológiája. Egy biztos: szokatlanul megindító és kategorizálhatatlan, vizuális elemekkel színesített előadásra számíthatunk tőlük. Hasonlóan izgalmas élménynek ígérkezik a lengyel Warsaw Village Band koncertje, akik az archaikus népi hangszereket könnyedén társítják a dubos elektronikával vagy hiphoppal. A könnyűzene rajongói az „indie pop tündéreknek” is nevezett, lett Sus Dungo és a litván Golden Parazyth közös koncertjének is örülhetnek. az irodalom szerelmeseit pedig az egyik legismertebb lengyel író, Witold Gombrowicz műveire épülő est várja.

A már említett Arvo Pärt-kiállítás mellett egy különleges, 80 egymásra állított videomonitor alkotta installációt is megtekinthet majd a közönség, amely arról a történelmi pillanatról emlékezik meg, amikor Második Lengyel Köztársaság megalakulásakor a közakarat egy világhírű zongoravirtuózt juttatott a miniszterelnöki székbe: ő volt Ignacy Jan Paderewski. Sőt, egy érdekes tárlat keretében Lettország élő népviseletét is megismerhetik a nézők, egy fotókiállítás pedig a “dalok földjének” is nevezett Litvánia híres dalünnepét eleveníti meg. A Müpa Átriumában ingyenes koncertek, az Előadóteremben ingyenes filmvetítések várják a kíváncsi látogatókat.

Részletes program és további információk: www.mupa.hu

(Forrás: MÜPA/OGH Hírügynökség)

 JONNESWAY, is your way!

Szárnyaljon a képzelet, és szárnyaljon a vásárlási kedv, hiszen február hónapban a legnépszerűbb, de közel sem a teljes Jonnesway termékválasztékot ajánljuk Önöknek kedves olvasó a készlet erejéig.

 Jonnesway hűtőrendszer teszter

 

  • rendelési kódszám: AE300152
  • professzionális, ipari felhasználásra
  • az adapter bővíthető gumiháza lehetővé teszi, hogy a legtöbb autóipari hűtőhöz csatlakoztatható legyen
  • tartalma: kézi szivattyú nyomásmérővel, és biztonsági szeleppel
  • 4 univerzális adapter a hűtőrendszerhez
  • nyomás és működési teszt végzéséhez
  • teherautókhoz, és könnyű járművekhez ajánlott
  • bruttó lista ára: 69.914.- Ft
  • akciós bruttó ára: 23.000.- Ft

 
Jonnesway flexibilis, racsnis hajtókar

  • ¼” meghajtással
  • kényelmes, csúszásbiztos nyéllel
  • 90 fokban behajlítható fejrésszel
  • 72 foggal ellátott irányváltós racsni
  • ipari, professzionális felhasználásra
  • rendelési kódszám: R5002
  • bruttó lista ára: 6.435- Ft


    Jonnesway Torx csavarhúzó készlet

 

  • professzionális felhasználásra
  • 7 részes torx szett
  • erős mágneses heggyel
  • műanyag markolattal
  • rendelési kódszám: D71T107S
  • bruttó lista ára: 9.966.- Ft

 
Jonnesway kerékkulcs Mercedeshez

 

  • rendelési kódszám: AG010204
  • 1/” csatlakozással
  • 17mmx88mm
  • műanyag burkolat, vékonyított fal
  • meghúzáshoz és lazításhoz is
  • légkulcshoz használható
  • M-class, CL500, S-Class, Maybach típusokhoz
  • bruttó lista ára: 3.815.- Ft


Jonnesway szerszámos szekrény

 

  • öt fiókos szerszámszekrény szerelhető tetővel
  • rendelési kódszám: C-5DW5
  • csapágyazott fiókok
  • erősített, vibrációmentes munkaasztal
  • zárható fiókok
  • 130x50mm-es kerekek
  • 360kg-os terhelhetőség
  • bruttó lista ára: 238.003.- Ft

 

Tekintse meg a Jonnesway katalógust,
és a hozzá tartozó árakat!
►►

 

 

 A Jonnesway árlista 2019. január 07-től, visszavonásig érvényes!

 

TERMESZ SZERSZÁMHÁZ
2040 Budaörs, Károly király u.27/A.
Tel: 06 / 23 414-640
www.termesz.hu

JONNESWAY kifutó termékek, extra akciós áron, amíg a készlet tart!

 Hihetetlen akciók, egyedi termékek, megrendeléssel és készletről! Fedezze fel az alábbiakban, az akciós termékek széles választékát, és vásároljon a jmc@termesz.hu email címre küldött rendeléssel. Ne hagyja ki a hónap ajánlatát!!

 Jonnesway csapszegvágó 600mm-es

 

  • professzionális minőség, ipari felhasználásra
  • csapszeg és vezeték-, és kábelvágó
  • vastag, erősített TPR markolat
  • P4324 rendelési kódszám
  • eredeti ára: 15.921Ft
  • AKCIÓS bruttó átadási ára: 6.368.- Ft

Jonnesway gumiabroncs nyomásmérő

 

  • professzionális minőség, ipari felhasználás
  • könnyű, kézre álló
  • a por nem károsítja
  • pneumatikus meghajtás
  • rendelési kódszám: AG010038A
  • eredeti ára: 36.833.- Ft
  • AKCIÓS bruttó átadási ára: 14.733.- Ft

 

Jonnesway szigetelt csavarhúzó

 

  • 1000V-ig szigetelt csavarhúzó
  • VDE által előírt nemzetközi előírásnak megfelelő markolat
  • maximum 1000V AC feszültség alatt álló munkákhoz
  • méretek, rendelési kódok, árak
  • PZ0 DV13Z060    akciós bruttó ár: 563- Ft
  • PZ1 DV13Z180    akciós bruttó ár: 666- Ft
  • PZ2 DV13Z2100  akciós bruttó ár: 737- Ft
  • PZ3 DV13Z3150  akciós bruttó ár: 911- Ft


Jonnesway szigetelt kombinált fogó

 

  • ipari felhasználásra, professzionális minőség
  • csúszásmentes nyél
  • áramütés elleni védelem
  • 1000V-ig szigetelt
  • méretek, rendelési kódok és árak
  • 160mm-es PV086    akciós bruttó ár: 115.- Ft
  • 180mm-es PV087    akciós bruttó ár: 664.- Ft
  • 200mm-es PV088    akciós bruttó ár: 964.- Ft


Jonnesway szigetelt oldalcsípő fogó

 

  • ipari felhasználásra, professzionális minőség
  • csúszásmentes nyél
  • áramütés elleni védelem
  • 1000V-ig szigetelt
  • méretek, rendelési kódok és árak
  • eredeti ára: 10.126.- Ft
  • AKCIÓS bruttó átadási ára: 4.050.- Ft


Jonnesway vákumos üvegkiemelő

 

  • ipari felhasználásra ajánlott, professzionális minőség
  • biztonságos üvegkiemelés
  • használható: szélvédő üveghez, csempéhez, műanyaghoz
  • hosszú élettartamú, rugalmas gumifelület
  • 120mm átmérőjű szívófelület
  • terhelhetőség: 80 kg
  • rendelési kódszám: AB020003
  • eredeti ára: 20.742.- Ft
  • AKCIÓS bruttó átadási ára: 8.297 Ft


Jonnesway csapágyszétválasztó készlet

 

  • 9 részes készlet fém dobozban szállítva
  • professzionális, ipari felhasználásra
  • munkatartomány 75-105mm
  • nagy teherbírású acélból
  • fixen ülő golyóscsapágyak, és belső gyűrűk leválasztásához
  • rendelési kódszám:
  • AE310005
  • eredeti ára: 43.414Ft
  • AKCIÓS bruttó átadási ára: 17.365.- Ft

Tekintse meg a Jonnesway katalógust,
és a hozzá tartozó árakat! ►►

 

 

 A Jonnesway árlista 2019. január 07-től, visszavonásig érvényes!

 

TERMESZ SZERSZÁMHÁZ
2040 Budaörs, Károly király u.27/A.
Tel: 06 / 23 414-640
www.termesz.hu