2024. április 18., csütörtök - Andrea

Hírek, elemzések

Támogatást kapott a józsefvárosi fürdőberuházás

2019-07-22 268

stra200 millió forintot különítettek el a központi költségvetésből a Józsefvárosi strand- és gyógyfürdő-beruházás előkészítésének támogatására. Tavaly nyáron adtunk hírt arról, hogy strand és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében, a volt józsefvárosi pályaudvar területén, a koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg...

...mintegy félezer ember befogadására lenne alkalmas. Az egy évvel ezelőtt bemutatott tervek szerint a strand egy szabadidő-, sport- és kulturális központ része lenne, és egy 2,7-3 hektáros területen helyezkedne el.

furdo

Egy, az önkormányzat honlapján a napokban megjelent hír már konkrétabb tervekről számol be. Ezek szerint a strandon felépítendő, gyűrű alakú fürdőépület közepén egy nyitott udvart alakítanának ki. A létesítményben helyet kapna egy egész évben működő gyógyászati részleg, élményfürdő, gyermekrészleg, nyári strandrész, szaunák és gőzkamrák, valamint kiszolgáló egységek. A fürdő mellett 200 állásos gépkocsi- és 200 állásos kerékpártárolót alakítanának ki.

furdo2

A szakvélemények szerint a volt józsefvárosi pályaudvar alatt, 1300-1400 méter mélyen 70-72 Celsius-fokos hőmérsékletű víz található, amelynek összetétele megegyezik a Széchenyi és Paskál gyógyfürdők alatt lévő vízével.

Egy 2019. július 10-i kormányhatározat 200 millió forintot különített el a központi költségvetésből a Józsefvárosi strand- és gyógyfürdő beruházás előkészítésének támogatása címén, ami értesüléseink szerint a kútfúrás költségeit fedezné. További részleteket azonban a többszöri ígéretek ellenére, végül szabadságolásokra hivatkozva nem sikerült megtudnunk az önkormányzattól.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details