Nyomtatás

Európa Sportfővárosa: újévi korizással kezdődik Budapesten

2018-12-20 693

jegpalyaA főváros 365 sportesemény lebonyolítását vállalta a 2019-ben. A Városligeti Műjégpályán január 1-jén újévi korcsolyázással indul el hivatalosan a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa egész éves programsorozat. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy a jövő évben szeretnék a budapestiek számára minél közelebb

hozni a sportolás élményét és lehetőségét. Hozzátette: szakmai együttműködő partnerükkel, a Testnevelési Egyetemmel színvonalas, tartalmas, minden korosztályt megszólító, és nem utolsó sorban változatos sporteseményekből álló kínálatot állítottak össze a fővárosi lakosoknak.

varosligeti

Ennek keretében többek között spinning és jóga rekorddöntésre készülnek az év közepén, tavasszal szenior életváltó napot szerveznek, amelyen a szépkorúak számára szeretnék megmutatni milyen sportokkal és mozgásformákkal tudják fitten tartani magukat. A családi sportnap azt a célt szolgálja, hogy nagypapák, apák és fiaik, illetve nagymamák, anyák, és lányaik együtt próbáljanak ki különböző sportokat, illetve egymást inspirálva közösen éljék át a mozgás örömét, tapasztalják meg annak jótékony hatását.

A Budapest Urban Games szintén része lesz a sportfőváros programsorozatnak, és teret ad mindenkinek, aki szeretné próbára tenni fittségét, kitartását. Ugyanakkor a szervezők gondolnak a túrázókra is, nekik nordic walking napot tartanak Budapest és környékének természetjáró útvonalain.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra kiemelte: valamennyi sportesemény ingyenes lesz, kivéve az újév napján délután 2-től 9-ig tartó városligeti korcsolyázást, amelyre viszont kedvezményesen, a gyerekeknek 500, a felnőtteknek 1000 forintért lehet belépőt vásárolni. A január elsejei programon a korcsolyázás mellett ki lehet majd próbálni a jégkorongot, a curlinget és a bandyt is, ezen kívül Tóth Vera és Oláh Gergő koncerttel várja majd az érdeklődőket.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek