Nyomtatás

Elkészült a biodóm két kupolájával a Market

2018-10-12 927

market2A nagy várakozás övezte létesítmény 2020-ban nyitja majd meg kapuit a látogatók előtt. Kettő már elkészült a biodóm négy kupolájából – tudta meg a Magyar Idők Hanga Zoltántól, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjétől. A Market Zrt. kivitelezésben készülő, már látványosan előrehaladt építkezés a Pannon Park fejlesztés része, mely öthektáros területen helyezkedik el.

Az energiahatékony, nemzetközi szinten is élvonalbeli fejlesztésnek számító együttes a fényt ránézésre üveghez hasonlító, speciális, teflonszerű fólián keresztül kapja majd. Az acélszerkezetes, hatszintes biodóm 1,7 hektárt foglal el az említett öt hektárból.

A pannon ősvadont bemutató helyszín látogatói élményként nézve is többet nyújt majd a hagyományos, elkülönített állatkerti pavilonoknál, hiszen minden egy összefüggő, fedett térben lesz. A tervek szerint 2020-ban már megnyitja kapuit a látogatók előtt.

A szóvivő azt is elmondta, hogy nagyrészt már szintén elkészült a volt vidámparki terület mögött helyet kapó új kiszolgáló zóna, amely az állatkert üzemeltetése szempontjából fontos. Az egyelőre tervezési szakaszban lévő Hermina garázsban pedig kétszer annyi járműnek lesz hely, mint amennyi az Állatkerti körúton tud parkolni.

Forrás: magyarepitok.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek