2024. március 29., péntek - Auguszta

Hírek, elemzések

Minden, amit tudni akartál a budapesti airbnb-piacról

2018-10-08 842

airbnb2Az MSZÉSZ budapesti régióülésén mutatta be az airbnb-szobakiadás és a budapesti szállodapiac összefüggéseit vizsgáló tanulmányát Jancsik András, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektor-helyettese.

A szakember a régióülésen elmondta, hogy 2014 és 2018. januárja között zajlott az interneten az az adatgyűjtés (netscraping), amelynek eredményeit összesítették és elemezték számítógépekkel.

A felmérésből az derült ki, hogy a vizsgált időszak ideje alatt összesen 20.583 kiadó ingatlan volt Budapest területén az airbnb rendszerében, ezek 11 ezer tulajdonoshoz tartoztak. „Egyszerre sosem volt ennyi kiadó lakás Budapesten” – hangsúlyozta Jancsik András, mivel nagyon sok lakás csak rövid ideig szerepel a kínálatban. A tulajdonosok gyakran kipróbálják ezt a kiadási formát, aztán inkább albérletbe adják az ingatlant. Tavaly év végén 10 ezer lakás volt így elérhető, tehát ugyanennyi ki is esett a rendszerből négy év alatt.

bptérkép
Airbnb-n elérhető lakások elhelyezkedése, kapacitása és átlagára Budapesten Fotó: arcg.is/1rf6r4w

Az adatok további elemzéséből kiderült, hogy az airbnb-n kiadott lakások kapacitása 1 és 16 ágy között változik, a legtöbb esetben 2-4 ágyas lakásokról van szó. Egy lakást átlagosan 30 euróért adnak ki a tulajdonosok. A lakásokat térképen is elhelyezték, ebből az látszik, hogy a legtöbb ingatlan a belvárosban, annak is a pesti oldalán található, jelentős részben a Nagykörúton belülre eső részen. A legnagyobb számmal az V-VI-VII-VIII. kerületben vannak kiadó airbnb-s szálláshelyek.

Az adatokból az is látszott, hogy sokan kiadták a lakásukat tavaly a vizes vb idején, aztán eltűntek az airbnb rendszeréből. Érdekesség, hogy a VII. kerületben nőtt a vizsgált időszak során a legnagyobb mértékben, konkrétan 3,5-szeresére a közösségi portálon kiadott lakások száma. A fővárosban a kutatás szerint az idei év elején 45 ezer ágy volt elérhető az airbnb-n keresztül, és ugyanekkora a szállodai kapacitás is körülbelül. Az V. kerületben bizonyos időszakokban a teljes lakásállomány 19%-a elérhető volt a közösségi oldalon, és a VI. és VII. kerületben sem volt sokkal alacsonyabb ez az arány.

A kutatás azt is kiderítette, hogy elsősorban nem az ár, hanem a fogyasztói vélemények számítanak a töltés szempontjából, vagyis azt a lakást sokkal jobban ki lehet adni, amelyikről jobb véleményeket írnak. A legolcsóbb lakások iránt egyébként is kisebb a kereslet. A napi átlagár az airbnb-lakásoknál 28,2 euróra jött ki, és az ingatlanok többsége a 22 és 41 euró közötti ársávban volt elérhető.

A szezonalitás ugyanúgy érződik a lakásoknál, mint a fővárosi szállodák esetében: kiugróan teljesítenek az airbnb-szállások a főbb ünnepek és nagyrendezvények – szilveszter, húsvét, Forma-1, Sziget –idején, illetve általában hétvégeken. Az airbnb-lakások átlagos töltése összességében 20-30%-kal elmarad a szállodákétól, de a hotelek kihasználtságának növekedésével párhuzamosan bővült az elmúlt időszakban.

Négy év alatt az airbnb-lakásokban eltöltött vendégéjszakák száma Budapesten az összforgalom 14%-áról 32%-ára növekedett. Arra is fény derült, hogy az airbnb-s vendégek nem a hostelekből hiányoznak általában, hanem a háromcsillagos hotelek potenciális lakói lehetnének.

Elsősorban a kisgyermekes családok adják az airbnb-s forgalom zömét, őket követik a párok, és csak a harmadik helyen következnek a baráti társaságok – mondta el egy kérdésre válaszul Jancsik András.

Időközben jelentős koncentráció is végbe ment a piacon, közel 6000 üzemeltető van a piacon, akadnak köztük olyanok, amelyek 10-20, sőt akár 80-90 lakást kezelnek. Az is látszik, hogy minél több lakást kezel egy társaság, annál hatékonyabb az üzemeltetés, annál jobb a kihasználtság.

Az üzemeltetők 10%-a él meg viszonylag jól ebből a tevékenységből –keres akár 4600 eurót havonta –, míg a lakáskiadók több mint fele csak 5-600 eurót generál ezzel a tevékenységgel havonta. Az airbnb-s piac egyik legizgalmasabb érdekessége, hogy a piacra kerülő új lakások rövid idő, akár két hónap alatt felzárkóznak átlagos töltésben a régiek mellé.

A teljes kutatás a Közgazdasági Szemle 2018. márciusi számában jelent meg, a térképek az arcg.is/1rf6r4w cím alatt érhetők el.

(Forrás:www.turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details