2024. április 16., kedd - Csongor

Hírek, elemzések

Az első okospláza kivitelezése teljes erővel folyik

2018-09-20 1383

plázaA Futureal-csoport 150 millió euró (mintegy 48 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az UniCredit által vezetett banki konzorciummal. Buda egyik legnagyobb bevásárlóközpontjának fejlesztését az UniCredit és az Erste Csoport azonos arányban finanszírozza.  A bruttó 137 ezer m2-es Etele Plaza a főváros első okosplázája lehet.

A kivitelezés már teljes kapacitással folyik - szerepel a cégcsoport közleményében.

A két bankcsoport egyenlő arányban 10 éves futamidőre összesen mintegy 150 millió euró (48 milliárd forint) értékben nyújt hitelt a Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló Etele Plazára. A cégcsoport legújabb kereskedelmi projektje a főváros egyik legnagyobb bérbe adható területtel rendelkező bevásárló- és szórakoztatóközpontja, egyben a budai oldal egyik legnagyobb plázája lesz a maga 55 ezer négyzetméteres kiadható területével.

Célunk, hogy egyedi igényekre szabott, versenyképes projekt- és szindikált hitelekkel szolgáljuk ki ügyfeleink finanszírozási igényeit, és járuljunk hozzá kiemelt projektjeik megvalósításához. Ezt tartottuk szem előtt a közép- és kelet-európai ingatlanpiac egyik legjelentősebb projektje, a Futureal-csoport által megálmodott Etele Plaza esetében is- mondta Vörös Gábor, az UniCredit Bank Speciális finanszírozás szakterületének vezetője.
Az Erste Bank már több mint egy évtizede dolgozik együtt a Futureal-csoporttal, ez idő alatt a pénzintézet a vállalatcsoport több sikeresen megvalósult irodafejlesztési projektjének finanszírozásában vett részt. Nagy örömünkre szolgál, hogy ez a partnerség most újabb jelentős állomásához érkezett a Futureal-csoport új zászlóshajó projektjének, az Etele Plaza fejlesztésének finanszírozásával - tette hozzá az ügylet kapcsán Balázs Zoltán, az Erste Bank Ingatlan és Strukturált Finanszírozás igazgatója.

"Az UniCredit és az Erste Bank alkotta konzorciummal megkötött együttműködéshez hasonlóra ezen a területen nem volt példa az elmúlt tíz évben Magyarországon. Az Etele Plazával jövőbe mutató bevásárló- és szórakoztatóközpontot alkotunk, amely a környék fejlődésének is új lendületet ad" - mondta Darida Pál, a Futureal finanszírozási és tranzakciós igazgatója.
Az Etele Plaza 180 üzletet sorakoztat fel, a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház, valamint közel 1300 parkolóhely fog állni a látogatók rendelkezésére. Az épületben a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül.

(Forrás: www.portfolio.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2024. április 29. - május 12.

Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2024. április 29. - május 12.

More details
Pollack Expo: középpontban az okosotthonok – 2024. április 18-19.

Pollack Expo: középpontban az okosotthonok – 2024. április 18-19.

More details
Három kategóriában is díjazták a TRIBE Hotel Budapest Stadiumot

Három kategóriában is díjazták a TRIBE Hotel Budapest Stadiumot

More details
TerraPlaza 2024-ben is!

TerraPlaza 2024-ben is!

More details
ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

More details
AI in Business - 2024. április 23.

AI in Business - 2024. április 23.

More details
ELTE Karriernap, 2024. április 25.

ELTE Karriernap, 2024. április 25.

More details
Külföldi utazás busszal 25 ezer forint alatt: 5 csodás, felfedezésre váró hely határon túl

Külföldi utazás busszal 25 ezer forint alatt: 5 csodás, felfedezésre váró hely határon túl

More details
Utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapesten

Utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapesten

More details