2024. március 29., péntek - Auguszta

Hírek, elemzések

Európa negyedik legjobb karácsonyi vására budapesti

2017-12-14 804

advent bazilikaA European Best Destinations által szervezett közönségszavazáson a Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvény negyedik helyezést ért el. A hetedik alkalommal megrendezett Adventi Ünnep a Bazilikánál tavaly újoncként lett 2017 kilencedik legjobb karácsonyi vására Európában.

Egy év elteltével a budapesti esemény  a turistáknak és magyar látogatóknak köszönhetően dupla annyi szavazatot kapott, és 2018 negyedik legjobb karácsonyi vására lett. Ez az eredmény különösen annak fényében tiszteletre méltó, hogy idén az első tízben egyetlen jelölt sem tudott ekkorát előre lépni.

Az, hogy több mint 75 induló karácsonyi vásárból az első tízesbe csak két újonc tudott beférkőzni, jól mutatja, hogy a magyar induló milyen erős mezőnyben ért fel egy év alatt a dobogó közvetlen közelébe. És a közel ebben az esetben szó szerint értendő, ugyanis a nagy hagyományokkal rendelkező bécsi vásár mindössze 236 szavazattal kapott többet.

Jövőre a dobogó a cél  | Fotó: adventiunnep.hu

Hétfőn délig 131 országból összesen 200 516 szavazat érkezett a felhívásra. A szavazás 10 napja alatt a Google szerint ez volt a legkeresettebb weboldal a „christmas market" szóösszetételre. Az „Adventi Ünnep a Bazilikánál” rendezvényre 16 118-an voksoltak, nagy számban külföldről. Az országhatáron kívülről a legtöbb támogatás orosz, francia, izraeli és horvát utazóktól érkezett – ha csak ezeken a nemzeteken múlt volna, már idén dobogós helyet sikerült volna elérni. A 75 induló között egyetlen magyar helyszínként szerepelő Szent István tér és Zrínyi utca olyan legendás karácsonyi desztinációkat utasított maga mögé, mint a tavalyi nyolcadik Prága, a világ legrégebbi karácsonyi vásárának otthont adó Nürnberg vagy a négymillió vásározóval büszkélkedő Köln.

Íme, az európai karácsonyi vásárok 2018-as top 10-es listája (zárójelben a tavalyi helyezés):

1. Zágráb, Horvátország (1.)

2. Colmar, Franciaország (3.)

3. Bécs, Ausztria (5.)

4. Budapest, Magyarország – Adventi Ünnep a Bazilikánál (9.)

5. Strasbourg, Franciaország (2.)

6. Montbéliard (-)

7. Aachen, Németország (4.)

8. Basel (-)

9. Metz (13.)

10. Tallinn, Észtország (7)


(Esemény Menedzser - Turizmus.com - European Best Destinations)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details