Nyomtatás

Megkezdődött az Ybl Vízház felújítása

2017-01-12 1124

yblvizhazMegkezdődött a Várkert Bazár szomszédságában álló Ybl Vízház felújítása, amely a tervek szerint egy kortárs kiállítóteret, kávéházat és bisztróéttermet is magába foglaló, mindenki számára nyitott kulturális és rendezvényközpontként nyílik meg idén ősszel. A világörökség részét képező ikonikus épület 600 millió forintból újulhat meg.

A legutóbb az 1990-es évek elején felújított, tíz éve azonban kihasználatlanul álló épület szerdai sajtóbejárásán Oláh Mihály Zoltán építész, a tervezési munkálatok irányítója elmondta: az Ybl Miklós által páratlan eleganciával megtervezett épületen – például a Vízház díszes tornya eredetileg kéményt rejtett – csupán annyi változtatást végeznek, hogy az eredetileg a királyi palota vízellátását biztosító ipari létesítmény a mostani igényekhez igazodva működhessen tovább.

A Várkert-kioszk építését 1875-ben kezdték meg, az épület déli része eredetileg a vízmű gépészeti berendezéseit foglalta magába, az északi része pedig kávéházként üzemelt. A Duna vizének megszűrését egy hat teremből álló ciszternarendszer biztosította, a kavicsréteg segítségével megtisztított vizet egy csaknem ezerméternyi csőhálózaton keresztül szivattyúzták fel a királyi palotához az épületben elhelyezett hatalmas, kétemeletnyi helyet elfoglaló gőzgépek – idézte fel a szakember, aki már az 1992-es felújítási munkálatokkor is részt vett a tervezésben. Akkor az eredeti zsilipek, kazánok és alagutak romjai is előkerültek.

A gépházat 1905-ben helyezték használaton kívül, azonban a kezdetektől működő kávéház továbbra is népszerű maradt egészen a második világháborúig. A teraszon sokszor zenekar játszott, az épület előtt fekvő - most szintén felújításra váró - kert pedig tánctérként üzemelt. Az 1910-es évektől kezdve számos rendezvénynek adott otthon a kioszk, hangversenyeket, bajtársi körök találkozóit, idegen nyelvek gyakorlására alakult úri társaságok összejöveteleit és irodalmi matinékat is rendeztek itt.

A második világháború alatt az épület komoly sérüléseket szenvedett, a renoválás pedig a rendszerváltásig váratott magára. Az elegánsan helyreállított műemléképület 1992-től kezdve 15 éven keresztül játékkaszinóként és étteremként, majd egy újabb renoválást követően rendezvényközpontként működött, azonban az elmúlt tíz évben kihasználatlanul állt. Az Ybl Vízház 2016 májusában került a Pallas Athéné Alapítványok ingatlanportfoliójába 10,5 millió euróért.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Oláh Mihály Zoltán szerdán hangsúlyozta: a felújítás legfontosabb szempontja, hogy a kedvező fekvést kihasználva  az egész városra nyitott épületté válhasson az Ybl Vízház. Javaslatuk szerint az épület főbejáratát ölelő loggiát üvegfallal veszik körül, így az egész évben használható és egybenyitható lesz a főbejárat mögötti, kávézóként tovább funkcionáló, neoreneszánsz jellegű első teremmel, ahonnan az egész Duna-partot felölelő kilátásban gyönyörködhet a közönség.

Az épületben már megkezdődtek a belső előkészítő munkálatok, a Pallas Athéné alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. közleménye szerint a felújítás kivitelezőjét 2017 első negyedévében választják ki. A munkálatok a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata nyomán nem közbeszerzés-kötelesek. A közlemény kitér arra is: januárban kezdődik a budavári Óvárosháza történelmi épülete felújításának befejező üteme, a helyreállítási ás átalakítási munkálatokra a Magyar Építő Zrt. adta a legkedvezőbb ajánlatot.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek