Nyomtatás

Frissítő eper sorbet otthonra

424

Mi lehetne kényeztetőbb finomság egy szép júniusi napon, mint egy igazi házi készítésű isteni sorbet. Fagyizó helyett sokkal élvezetesebb, ha mi magunk készítjük el.

A sorbet jellegzetessége, hogy víz alapú, tehát nem tartalmaz tejet vagy tejszínt, ettől pedig még frissítőbb, mint a klasszikus fagyi.
Nem ajánlott ehhez a desszerthez friss eper helyett fagyasztott verziót venni, mert akkor nem lesz olyan édes a fagylaltunk és utána kell cukrozni, illetve az állaga sem lesz az igazi.

Eper sorbet

Hozzávalók:

  • 30 dkg friss eper,
  • 15 dkg cukor,
  • 3 dl víz,
  • 2 citrom leve, vagy 2 evőkanál citromlé

Elkészítése:

Először is a a friss eper szemeket áztassuk legalább 10-15 percre hideg vízbe, hogy az apróbb szennyeződések, vagy esetleg muslicák eltűnjenek róla. Miután leszűrtük a gyümölcsöt, tegyünk 3 dl vizet és kristálycukrot egy lábosba, és folyamatosan kevergetve kezdjük fűzni, miközben belecsepegtetjük a citrom levét.

Egy másik fedeles tálkában az epret pépesítjük, majd apránként hozzáöntjük a lehűlt cukros, citromos vizet. Fontos, hogy jól átkeverjük közben.
Fedjük le az edényt majd 5-6 órára tegyük a fagyasztóba, de úgy, hogy minden órában elővesszük és alaposan átkeverjük, hogy a végén megkapjuk a sorbet állagot.

Úgy keverjük, hogy közben ügyeljünk arra, hogy a fagylaltba minél több levegő jusson, mert annál finomabb lesz a végeredmény.
Díszítésként tehetünk a tetejére friss mentaleveleket!

| Forrás: ridikul.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek