Nyomtatás

Ajándékozz élményt karácsonyra! – Szuper ajándékutalványokat ajánlunk az ünnepekre

479

Szuper ajándék lehet karácsonyra, ha valamilyen utalvánnyal lepjük meg szeretteinket.

Hiszen ezzel nemcsak azt érzékeltethetjük, hogy gondolunk rájuk és tudjuk, mivel szeretik tölteni az idejüket, hanem magunkat is megkímélhetjük a boltokban való tülekedéstől, sorban állástól. Sőt, ha tekintetbe vesszük, hogy az utalványokat általában a megajándékozott mellett magunknak is vesszük, közös időtöltés céljából, akkor úgyis felfoghatjuk az utalványok vásárlását, mint egy fordított adventi naptárt, hiszen előre örülhetünk annak, hogy a januári, februári szürkébb napokon színes programok keretében lehetünk együtt szeretteinkkel.

Chefparade Főzőiskola

elka

A 15 éves tapasztalattal rendelkező főzőiskola honlapján többféle tematikus kurzus közül választhatunk. Halak, mentes konyha, franciás vagy olaszos ízek, desszert- és csokiworkshopok is várnak bennünket. Ha azonban nem tudjuk, hogy szerettünk melyiknek örülne legjobban, vásárolhatunk karácsonyra szabadon beváltható vouchert is, amelynek segítségével ő dönthet arról, hogy melyik kurzuson venne részt.

További infó>>

Coffee Education Center

A Kiss Döníz baristatréner nevével fémjelzett baristaiskoláról korábban már írtunk. Itt minden kávékedvelő megtalálja a számára ideális programot, akár profi, akár hobbiszinten szeretne kávékészítést tanulni. Tapasztalt trénerek, barátságos környezet, csúcskategóriás gépek és minőségi specialty kávé vezet be minden jelentkezőt a baristák világába. A CEC-ben többféle oktatás és csapatépítő program közül válogathatunk, részt vehetünk home és professzionálisbarista-képzésen, vezetett kávékóstolókon, latte art- és filterkávé-workshopon. Most pedig az ajándékutalványok segítségével kávéimádó szerettünket is meglephetjük egy különleges kávéélménnyel.

További infó>>

Rudas fürdő

elka2

A fürdőzés tipikus téli program, amelyre egyetlen európai város sem kínál olyan jó lehetőségeket, mint Budapest. A tetőmedencében úszkálva élvezni az esti fényeket, a szaunából szemlélni a rakparton rohanó forgalmat vagy ejtőzni a beltéri medencében, karácsonyra szeretteinknek ötezer vagy tízezer forint értékben ajándékba adhatjuk ezt az élményt, ha a Rudas fürdő utalványai közül választunk.

További infó>>

Magnolia Day Spa

A Magnolia Day Spában, Budapest szívében, a Parlament mellett garantált a pihenés és a teljes testi-lelki feltöltődés! A Spában exkluzív és terápiás masszázsok, páros rituálék, arc- és testkezelések várják a vendégeket, finom illatok, lágy zene, gyertyafényes teaház, szaunák és jakuzzi kíséretében! A Magnolia Day Spa egyedi ajándékutalványaival felejthetetlen masszázsélménnyel lephetjük meg szeretteinket. (x)

További infó>>

Lady Lavender Csokoládé Manufaktúra

elka3

Ha olyan ajándékot keresünk, amiből mi is hasznot húzhatunk, akkor remek ötlet a több nemzetközi díjat is magáénak tudó Gulyás Gyöngyvér, vagyis Lady Lavender csokikészítő workshopjára szóló utalvány. Neveljük ki a családból vagy a baráti körből saját csokivarázslónkat, aki majd elképesztően temperál, ragyogó ganache-t készít, és természetesen meg is kínál minket a kreációival. Lady Lavendernél többféle tematikus tanfolyam közül választhatunk, online workshopok is vannak.

További infó>>

Hosszúlépés. Járunk?

A Hosszúlépés segítségével egyedi városélményt ajándékozhatunk karácsonyra, tematikus sétáik segítségével úgy ismerhetjük meg Budapestet, ahogy eddig még nem láttuk. Az oldalon tucatnyi program közül választhatunk, a voucher pedig azok számára is megoldás lehet, akik a jelenlegi helyzetben nem szívesen találkoznak egymással zárt térben. A sétajegyek a vásárlástól számítva időkorlát nélkül beválthatóak.

További infó>>

Budapest Park

Szeretnénk egy zenebolondot megajándékozni anélkül, hogy izgulnunk kellene, eltaláltuk-e az ízlését? A Budapest Park remek megoldást kínál erre a célra, több korosztály számára, akár az egész családnak is. 2500, 5000, 10 000 vagy 20 000 forint összegű utalványokat vásárolhatunk náluk, amelyeket a megajándékozott bármelyik koncertre, after partyra beválthat egészen 2022. december 31-ig. Érdemes lesz az adventi időszakban figyelni a Budapest Park online felületeit, december 10. körül meglepetésre, akciókra számíthatnak azok, akik ajándékutalványt vásárolnak. Még egy jó hír, hogy december 31-ig minden megvásárolt utalvány árából 50 Ft-ot a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát Alapítvány számára ajánlanak fel. (x)

További infó>>

Budapest Marriott Hotel

elka4

Ajándékozzunk vasárnapi bruncholást szeretteinknek! A Budapest Marriott Hotelben 12 és 15 óra között a város egyik legszebb panorámáját csodálhatjuk meg, egy pohár habzóborral a kézben, miközben ízletes nemzetközi ételkínálatból válogatunk. Finomságok és figyelmes kiszolgálás garantálja, hogy a lehető legjobban ki tudjunk kapcsolódni, a legkisebbeket pedig gyereksarokkal várják, így a család minden tagja örülhet az ajándéknak.

További információ>>

Csodák Palotája (Csopa)

A Csodák Palotája minden korosztály számára jó választás, ráadásul többféle találkozóhoz is ideális, a randitól a barátokkal való szórakozáson át a gyerekkel való kiruccanásig. Magyarország első interaktív tudományos élményközpontjában 2 szinten több száz játék, 2 biliárdfoci-pálya, 4 szabadulószoba, napi 4 science show, különleges csocsók és 27 interaktív asztal várja a természet és a tudomány csodáira nyitott fiatalabb és idősebb látogatókat. (x)

További infó>>

Creator Nyitott Műhely

Azoknak az ismerőseinknek, akik csillogó szemmel várják, hogy befaraghassák a karácsonyfát, mert szabadidejüket eddig is barkácsolással töltötték, vásárolhatunk a Creator Nyitott Műhely ajándékcsomagjai közül. A különböző árú csomagokban, virtuális barkácsládákban sok minden elfér, az egyszerűbb szerszámosdoboz-workshoptól a bonyolultabb eszközökön és oktatásokon át a teljesen önálló műhelyhasználatig. Válogassunk kedvünk, pénztárcánk és a megajándékozott ügyessége szerint kedvünkre.

További infó>>

Városmajori Szabadtéri Színpad

A jövőre 100 éves Városmajori Szabadtéri Színpad meghosszabbított nyitvatartással, még az eddiginél is gazdagabb programkínálattal és különleges meglepetésekkel ünnepli az évfordulót. Kultúrát ajándékozni öröm, de talán még jobb, ha tudjuk, hogy ismerősünk, barátunk, családtagunk többféle előadásra, de akár több jegyre is beválthatja a tőlünk kapott ajándékkártyát, mi pedig 10 ezer forint értékű vásárlás után kártyatartót, 25 ezer forint értékűnél vezeték nélküli fülhallgatót kapunk. (x)

További információ>>

| Forrás: welovebudapest.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek