Nyomtatás

Új pesztó-választék érkezik a superfoodok kedvelőinek

72

Egészséges, adalékmentes, helyi termelőtől vehetjük meg és percek alatt pompás ebédet készíthetünk belőle: mindezt elmondhatjuk sokak kedvencéről, a pesztóról, ami most prémium minőségben és többek közt szarvasgombás ízesítéssel kerülhet az asztalra.

Pesztóból sokfélét lehet kapni itthon. De mit is jelent maga a fogalom? A pesztó nem más, mint növényekből készült, hagyományosan mozsárban préselt keverék, amibe különböző magvakat és sajtot is tehetnek. Helyet kaphat benne petrezselyem, rukkola, szárított paradicsom, gomba vagy épp cukkini. Csakhogy a nagyáruházak polcain elérhető termék általában teljesen más színvonalat képvisel, mint a nagy klasszikus, a “pesto genovese”.

“Még huszonévesen, egy Olaszországban töltött év során ismerkedtem meg a pestóval” - meséli Guseo Zsuzsa, aki több szálon is kötődik az országhoz, hiszen üknagypapája is olasz volt. “Akkoriban még parmezánsajtot sem igazán lehetett nálunk kapni. Nem csoda, hogy az itthoni gulyásos-fánkos kultúrából kizökkenve lenyűgözött ez az ízvilág.”

Zsuzsa igyekezett sok mindent hazahozni, és most már több mint 20 éve mindig tele van nála a hűtő a saját ültetésű bazsalikomból készült pestóval. Erre alapul a frissen indult családi vállalkozása is, aminek ötlete még tavaly augusztusban fogalmazódott meg benne – miután eredeti szakmájában, rendezvényszervezőként megszűntek a lehetőségei a koronavírus miatt.

“A házi készítésű pesztó egészen más minőséget képvisel, mint a bolti választék: friss, kézműves, nem hőkezelt és nem pasztörizált. A boltik pestók nem tiszta hozzávalókból készülnek. Tartalmaznak például napraforgóolajat és olcsóbb magvakat is, így tud kijönni az üzletláncokban kapható pesztó ára. Ha egymás mellé tesszük, látható a különbség: a bolti pesztó a pasztörizálástól elveszti a tápanyagok nagyját és színe haragoszöldre vált, míg a házi frissebb, élénkzöld színű, ’élnek’ benne a tápanyagok, más textúrája, és kellemesebb illata is van” - mondja Zsuzsa.

pesto3

Egyszerű összetevő, prémium minőség

A klasszikus változat mellett a Pesto Guseo egy fokhagymamentes verzióval is előállt, hiszen a nyers termékben ez az íz is dominál - így viszont tárgyalásra vagy épp randira is bátran mehetünk az elfogyasztása után.

Mivel a családjában többen ételintoleranciával küzdenek, az anyuka rájuk is gondolt a tej-, tojás- és gluténmentes vegán pesztó megalkotásakor, amiben mandulát találunk. Negyedikként, az igazi gurmék részére egy szarvasgombás pesztó is helyet kap a palettán, ami teljesen egyedülálló termék a magyar piacon:

“Ez valójában Galgóczi Gábor, a Tanti és a Kert bisztró séfjének ötlete volt, aki részt vett a termékfejlesztésben, de a többi receptúra az enyém. A szarvasgomba remekül harmonizál a többi ízzel” - mondja Zsuzsa, hozzátéve, hogy a séf a cég honlapján is jó pár receptet közzétesz hamarosan a pesztó felhasználásához.

pesto2

A pesztó tökéletes választás, ha valami különlegeset, minőségit, ám mégis pofonegyszerűt szeretnénk otthon elkészíteni. Így akár kamaszfiúk, dolgozó anyukák, főzni nem szerető apukák vagy elfoglalt üzletemberek kedvence lehet.

pesto4

“Ha üres a hűtő, pestóval akkor is 5 perc alatt teljes tápértékű ebédet készíthetünk. Csupa élő anyag van benne: a bazsalikom, a fokhagyma, a sajt, a magvak. Ehetjük pirítóshoz, tehetjük caprese salátába, de egészséges, gluténmentes barna rizsből készült tésztával a non plus ultra.”

A Pesto Guseo termékei áprilistól a delikátesz boltok polcain lesznek elérhetők, amiről a honlapon kaphatunk pontos listát, de hamarosan megnyit a webshop is.

(Esemény Menedszer)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek