Nyomtatás

Viszonylag elérhető áron érkezik az önbefűzős cipő

429

A Vissza a jövőbe második részének 25. évfordulója alkalmából a Nike korábban már megalkotta a világ első, valóban működő önbefűzős cipőjét, ám azok a példányok a gyártó szerint is inkább kiállítási darabok, mint az utcán viselhető lábbelik.

Az almárka Air Jordan azonban kivárt egy kicsit, és kihasználva a technológia fejlődését, megalkotta az első, a jelek szerint valóban használható önbefűzős sneakert. Alapja az Air Jordan XI, melyben a névadó Michael Jordan 1995-ben kosarazott az NBA-be visszatérő szezonjában. Ezt a lépőt most egy kicsit leporolták, és a filmből vett technika mellett beletették a gyerekcipők egyik elmaradhatatlan kellékét, egy villogó lámpát.

jordan2

Persze itt ne a gagyi kínai piacos holmikra gondoljunk: a fejlesztők célja ezzel az volt, hogy futurisztikusabbá tegyék az önbefűzős cipőt. Mind a lámpa, mind a cipőfűző egy mobilappon keresztül kezelhető, így a hajolgatás helyett elég elővenni a mobilt, hogy szorosabbra állítsuk a lábbelit.

jordan3

A rajongóknak már nem kell sokat várni minderre, hiszen december 12-től fekete és fehér színekben is kapható lesz a felextrázott Air Jordan XI. Ára 500 dollár, átszámítva kb. 151 ezer forint.

(Forrás: vezess.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek