Nyomtatás

Válassz sportágat otthon! – Sakk

737

A sakk egy kétszemélyes táblajáték, mely egyben sportág is. Perzsiából ered, és ma már a világ szinte minden pontján játsszák.

A sakkban külön olimpiát rendeznek, melyre először 1924-ben, még nem hivatalos sakkolimpiaként került sor. 1927 óta a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) rendezi meg, melyre 1950 óta kétévente kerül sor.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1999 óta ismeri el a sakkot olimpiai sportágként, de továbbra is az olimpiáktól külön eseményként rendezik meg a sakkolimpiát.

Magyarország kiemelkedő eredményeket tudhat magáénak a sportágban, már az első két sakkolimpiát is a magyarok nyerték. Országunk nemzetközi sakk nagyhatalomnak számít több mint 100 éve.

A sakk a legősibb szellemi sport, mely kiválóan fejleszti a logikus és kreatív gondolkodást. A gyermekeknek a sakk szabályainak tanulása közben észrevétlenül bővül a szókincse, fejlődik az emlékező képessége, valamint meg tanul síkban tájékozódni. Kiváló fejlesztő játék, amit később számos egyesületnél komoly szinteken is űzni lehet.

Ma már nem feltétlenül szükséges sakktáblát beszerezni ahhoz, hogy játszani tudjunk, online programok segítségével is elsajátíthatóak a sakk alapjai.

Ebben a videóban részletesen megismerhetjük a játékszabályokat, és ezután már mehet is a sakkparti:

(Forrás: sportagvalaszto.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek