Nyomtatás

Online konferenciát rendez a Neumann Társaság

2020-10-16 395

Miért fontos ismernünk Sophiát, az első humanoid robotot? Hogyan kaphatott állampolgárságot és vajon mennyire szükséges felkészülnünk a jövőben arra, hogy életünket intelligens bitek hálozzák be?

A Neumann Társaság 2020 november 4-én A jelenből a digitális jövőbe címmel online konferenciát szervez, amelyen a napjainkban már elérhető, de az életünket a közeljövőben jelentősen befolyásoló technológiákban rejlő lehetőségeit, illetve ezek esetleges kockázatait ismerhetik meg a résztvevők.

A jelenből a digitális jövőbe konferencia 2020. november 4-én 14 órakor kezdődik és 19 óráig tart, hogy akár érdeklődő diákoknak is lehetőségük legyen részt venniük rajta. Az interaktivitás jegyében a nézőknek lehetőséget biztosítanak arra is, hogy kérdéseket tegyenek fel az előadóknak. Az eseményre előzetes regisztrációt követően bárki díjmentesen becsatlakozhat az interneten keresztül.

A jelenből a digitális jövőbe konferencia megnyitó előadását ifj. Székelyhidi László matematikus tartja majd, akinek tudományos eredményei napjaink szuperszámítógépeivel készített időjárási előrejelzések alapját képező modellezést tették hatékonyabbá.

George Tilesch, vagyis Tilesch György, az amerikai Fehér Ház MI-etikai munkacsoportjának tagja, a Neumann Társaság Mesterséges Intelligencia Nagykövete, és a BetweenBrains: Taking Back Our AI Future című könyv társszerzője, a gépi intelligenciákban rejlő lehetőségekről, illetve ezek kockázatairól tart előadást, külön kitérve a téma magyarországi vonatkozásaira.

A konferencián Szökőcs Csaba, az evosoft Hungary munkatársa Ördögi mesterségek – a jövő munkahelyei címmel tartja meg előadását, amelyből a nézők azt tudhatják meg, hogy milyen hivatásban fognak gyermekeink, unokáink dolgozni. Dr. Prónay Szabolcs, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa azt fogja kifejteni, hogy a koronavírus-járvány milyen hatással volt a közösségi tudás alkalmazhatóságára.

Popovics László, az OTP Bank innovációs menedzsment osztályának vezetője Digitális avatár című előadásában azt fogja bemutatni, hogy a digitalizálódó munkavégzés milyen kihívásokat és új feladatokat hoz el.

Dr. Szűts Zoltán, a Milton Friedman Egyetem oktatója, digitálismédia-, és pedagógiakutató Ki tanít kit? című előadásában azt magyarázza el, hogy a tanári hivatás miként alakul át a digitális technológiák elterjedése nyomán.

Dr. Nagy Ádám, a Selye János Egyetem kutatóprofesszora az X-, Y-, és Z-generáció tagjainak sajátosságaiba fogja beavatni a nézőket, illetve elmagyarázza, hogy kiket is tekintünk az Alfa-generáció tagjainak, és nekik mik a legfontosabb ismérveik.

(Forrás: bonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek