Nyomtatás

A street food lehet a gazdasági válság igazi nyertese a vendéglátásban

481

Számos szektor mellett a vendéglátást is alaposan felforgatta a Covid, majd azt követően a jelentős infláció, valamint az energiaárak elképesztő mértékű emelkedése. Ám, míg a járvány – a megnövekedett otthon töltött idő által – szinte kizárólag negatívan érintett minden ezen a területen tevékenykedő vállalkozást, a jelenlegi helyzetből akár nyertesen is kijöhetnek azok, akik magas minőségben és eredeti ötletre alapozzák a működésüket. A gazdasági átrendeződésnek köszönhetően az emberek gasztronómiai szokásaik terén is megfontoltabbak lettek, előszeretettel választanak á la carte étterem helyett színvonalas street food egységeket.

Az elmúlt két évben a rugalmas alkalmazkodás volt a túlélés záloga, ami a vendéglátásban a házhozszállításra való azonnali átállást jelentette. Szerencsés volt, aki eleve erre építette fel az üzleti koncepcióját, és igencsak össze kellett szednie magát annak, akinél korábban ez nem volt gyakorlat.

„Szerencsére, mi az első csoportba tartoztunk, 2018-as nyitásunk óta erős lábunk volt a házhozszállítás, így könnyen vettük az ezzel kapcsolatosan felmerülő akadályokat. Olyannyira, hogy 25%-os növekedéssel éltük túl a Covidot” – mondta Hutás László, a már két budapesti helyszínen, a Wesselényi utcában és a Budafoki úton is megtalálható Tölcsibe tulajdonosa.

A trendekre vonatkozóan azt is elárulta, hogy nem csak a vendégek lettek tudatosabbak mára, de a munkavállalók is. A csapatépítés jelenti az egyik legnagyobb kihívást a vezetők számára.

„A vendéglátásban kifejezetten erős szerepe van a bizalomnak, amit elnyerni nem könnyű, elveszíteni viszont nagyon is az. Megalakulásunkkor az volt az elsődleges célunk, hogy értéket teremtsünk. Olyan vállalkozást szerettünk volna létrehozni, amilyen még nem volt a street foodon belül Magyarországon. Így született meg a Tölcsibe, ami rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert” – emlékezett vissza a kezdetekre Kapás Gábor, a másik tulajdonos, aki a menüben szereplő ételek megálmodója és megalkotója is egyben.

Átalakulóban a hazai vendéglátás

A megemelkedett áraknak tudható be, hogy az étterembe járó közönség egy része lefelé kategóriát váltott, az általában drágább á la carte éttermek helyett a megfizethetőbb, de szintén magas minőségű streed food megoldásokat részesíti előnyben.

„De még ebben a körben sincs garancia az eredményességre, a vendégek szimpátiájáért és bizalmáért keményen meg kell dolgozni. Olyan időszakot élünk, amikor sokak kényszerülnek arra, hogy bezárják az üzletüket. Ennek főként azok esnek áldozatául, akik nem egyedi, valamilyen tulajdonságában különleges terméket kínálnak a fogyasztók számára” – osztotta meg véleményét Hutás László.

Meglátása szerint a street foodnak nagy esélye van arra, hogy további növekedést érjen el, még ilyen körülmények között is, de ehhez a kínálaton kívül a korábbinál sokkal odaadóbb hozzáállásra és a profitigények mérséklésére is szükség van a tulajdonosok részéről.

„A házhozszállítás mellett másik erősödő trend az egyre nagyobb körben elterjedő húsmentes, illetve minden mentes étkezésre való törekvés. Új supreme csirke termékünk már glutén-és laktózmentes. Húsmentes alternatívát pedig a jackfruit gyümölcs felhasználásával tudunk kínálni, amely éretlen formájában semleges ízű és a húshoz hasonlóan szálas szerkezetű, így fogyasztása ugyanazt az élményt nyújtja” – tette hozzá a szakember.

A Tölcsibe már meghódította Budapestet

„Annak idején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy két nagyon kedvelt ételt összeházasítunk, és a street food kedvelőit meglepjük a frissen sütött, extra ropogós bundájú csirkénkkel, sós waffle tölcsérben tálalva. Ebből született meg a tölcsér és csibe kombinációnk, a Tölcsibe” – vette át a szót Kapás Gábor.

„Az ötlet, hogy egy merész street foodot emeljünk be a magyar kínálatba, Amerikában született, ahogy maga az ételkombináció is, mi azonban az amerikai feelinget saját receptjeinkkel felturbózva, a hazai ízléshez igazítva álmodtuk tölcsérbe. A magyar ízek mellett olyan klasszikus amerikai szószokkal készülő legendákkal is találkozhatnak a hozzánk betérők, mint az old time BBQ vagy a ranch. Azok számára pedig, akik nem fogyasztanak húst, minden tölcsérünk elérhető teljes értékű vegetáriánus verzióban is, amiben a csirkemellfilét paníros jackfruit-falatok helyettesítik.”

Supreme csirke ízlésre és igényekre szabva

Annak a vendéglátói farkastörvénynek szellemében, mely szerint nem lehet hosszú ideig újdonság nélkül hagyni a vendégeket, a Tölcsibe csapata egy még ütősebb street food különlegességgel állt elő, megalkotta a supreme csirkét. A koncepcióba bevonták a kedvenc csirkerészeket, séfük titkos fűszerkombót kevert, majd gondos előkészítési folyamatot és mérnöki precizitással számított sütési időt rakott mellé. A végeredmény tökéletesen omlós, extrán ropogós panírba burkolt csirkecomb, mellfilé és szárnyközép lett, mind glutén-és tejmentesen. Az előkészítés során a húst a mexikói konyhában kedvelt achiote pasztában, hozzáadott fűszerekkel, olívaolaj és narancslé keverékében pácolják, amitől különleges zamatot és ízt kap.

„A titok nem más, mint a szuvidálás, aminek köszönhetően a hús élvezeti értéke magasabb egy átlagos rántott húshoz képest. Sokkal szaftosabb marad, emellett az élettani hatásai is kedvezőbbek, mivel a tápanyagok jobban hasznosulnak. A technológiának köszönhetően a hús néhány perc alatt készre süthető, így mindig frissen sütve kerül a vendégek elé” – avatott be Kapás Gábor.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek