Nyomtatás

A 2023-as gasztrotrendek visszakanyarodnak a békebeli ízekhez

467

A gasztronómiai trendet nem feltétlenül mindig az élelmiszeripar diktálja, egyre inkább a fogyasztói igények kényszerítik alkalmazkodásra a vállalatokat. A pandémia két éve már jelentősen átalakította az élelmiszer- és vendéglátóipar működését. Ezután a 2022-es évben a háborús szankciók miatt kialakult infláció is komolyan érintette az ágazatot, egész Európában jelentősen megemelkedtek az élelmiszerárak.

A magas élelmiszerárak várható következménye a vásárlási szokások megváltozása, a tudatos fogyasztás, a pazarlás csökkenése. Átgondoltabban vásárolunk élelmiszert, kerüljük a szükségtelen élelmiszerek vásárlását, jobban figyelünk a mennyiségekre, az otthoni főzésre, a maradék hasznosítására, az észszerű bevásárlásra. A trendfigyelők szerint visszatérünk az alapokhoz, újraértékeljük a házi kosztot, a kenyér- és a süteménysütés egyre inkább gazdaságosabb lesz házilag.

Az előrejelzések szerint 2023-ban fogyasztók minden eddiginél jobban elvárják a vállalkozásoktól a fenntartható működést, és ez vonatkozik az élelmiszeriparra is.

A hulladék minimalizálása, a műanyag szemét csökkentése mellett meg kell tanulnunk például a zöldségek egészét felhasználni – a gyökértől a levélig. Ennek a trendnek gazdasági előnyei is vannak, hiszen a termékek teljes felhasználása költségmegtakarítást jelent. 

Helyi termelők

Megnő a jelentősége a helyi, őshonos élelmiszerek választásának, a helyi termelők és vállalkozások támogatásának. Nem mindig ez a legolcsóbb megoldás a fogyasztó számára, de az egészséges gazdasági körforgást csak úgy lehet fenntartani, ha a jó minőségű helyi termék eljut a helyi fogyasztóhoz, akár önszerveződés, akár kereskedelmi hálózatok révén. A termelőknek össze kell fogniuk a regionális vállalkozásokkal és partneri viszonyban erősíteni egymást.

Kevesebb hús

A húsmentesen étkezők aránya tovább fog nőni, ha nem is lesz mindenki vegán, de egyre többen tartanak húsmentes napokat. A növényi húsok fejlesztése gőzerővel folyik, az élelmiszeripar megérezte a piaci rést, a befektetők is ösztönzik a fejesztést, ha ebben van a pénz. Az eddig már ismert vegán húsalternatívák, mint a tofu, a búzaprotein mellett a jövőben más helyettesítő termékek is megjelennek a boltokban. 

Retró ízek

Feléled a retró ételek iránti érdeklődés, a közösségi médiában már egyre népszerűbbek a régi receptek, a TikTokon több mint 30 millióan nézték meg a nagymamák recepjeit bemutató videókat. A hatalmas érdeklődés az élelmiszergyártókat arra ösztönzi, hogy retró ízekkel és termékkel jelenjenek meg az üzletekben, valamelyeset korszerűsítve, mert a gyermekkor ízeinek nagy érzelmi ereje van, kevesen fognak tudni ellenállni. 

Házhoz hozzák

Az elmúlt két évben a házhoz szállítás és az elvitel robbanásszerűen megnőtt, a készpénz nélküli fizetési módok napi gyakorlattá váltak, az online hálózatok az egyik legfontosabb értékesítési csatornává váltak a kis éttermek és élelmiszerboltok számára.

Az előnyök azonban ezzel nem érnek véget: a digitális hálózatépítés vadonatúj lehetőségeket nyit meg – az élelmiszer-előállítástól egészen a vevők kiszállításáig. Ez pedig lerövidíti a hagyományos logisztikai láncokat, gyorsabb szállítási határidőket és alacsonyabb költségeket eredményez, a vásárló pedig időt takarít meg, nem kell bolyongani és sorban állni a szupermarketekben. 

| Forrás: ridikul.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek