Nyomtatás

Film készült Radics Béláról, a legendás gitárosról

341

Soha nem látott képi- és hangfelvételek, illetve dokumentumok alapján állították össze a magyar Jimi Hendrixként ismert Radics Béla életéről szóló filmet, amely közelebb hozhatja a bluesgitáros nagyságát a mai fiatalokhoz. A Radics – A megátkozott ember előzetese megtekinthető a cikkünkben.

A Radics – A megátkozott ember címmel film készül Radics Béláról, a gyakran csak magyar Jimi Hendrixként emlegetett, legendás magyar blues-gitárosról. A fiatalon elhunyt zenészről szóló alkotás Szentesi Zöldi László alapötletére és alap forgatókönyvére, illetve dr. Bálint Csaba kutatásaira épül, de számos pályatárs és népszerű rock zenész is segítette a készítők munkáját.

A film koncepciója rendhagyó koncepcióra épül, az egykori, restaurált felvételek mellett Klacsán Gábor rendező rekonstruált jelenetekben kívánja bemutatni a fiatalon elhunyt zenész életének néhány meghatározó pillanatát. Radics Béla dalait egyúttal a mai hangzásnak megfelelően felújították, általuk a nézők egyfajta zenei időutazáson vehetnek részt.

A forgatás már befejeződött, jelenleg a vágási munkálatokat végzik, a tervek szerint októberben mutatják be.

Klacsán Gábor rendező nemrég a Hírklikknek nyilatkozott, amelyben egyebek közt arról beszélt, A Radics egy zenés kísérleti film lesz, több dokumentumfilmes eszközzel, mint amit hagyományos életrajzi alkotástól várható, ugyanakkor játékfilmesebb megvalósításban. Mint mondta, két alapszabályt határozott meg:

a zenének nagyot kell szólnia, a filmnek pedig pörögnie kell.

Radics dalainak felújításáról azt mondta, arra azért volt szükség, mert a zenei hangzásvilág az elmúlt évtizedekben olyannyira gyökeresen megváltozott, hogy a mai fiataloknak nehéz lenne enélkül elmagyarázni a gitáros nagyságát.

Ha kiragadjuk őt a saját korából, és a jelenbe hozzuk, akkor a viszonyítási alapot is érdemes ehhez igazítanunk, ami a rendezői koncepció egyik fő eleme

– mondta.

A rendező egyúttal azt is elárulta, a sokéves kutatás eredményeként eddig ismeretlen kép- és hangfelvételek, illetve dokumentumok is segítették, hogy minden korábbinál hitelesebben mutassák be Radics Béla életét.

| Forrás: fidelio.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek