Nyomtatás

Drágul a jogosítványszerzés is, ennyibe kerülhet a jövőben

350

Az autósiskolákat és az oktatókat sem kíméli a drágulás, akik nem halaszthatják tovább az árak emelését, így a jövőben akár 400 ezer forintot is fizethet az, aki jogosítványt szeretne.

Hiába az benzinárstop, hiszen a gépkocsik fenntartása egyre drágább, az autósiskolák pedig részben ezzel indokolják a költségek emelkedését. A tanulók szerint évről évre brutálisan drágul a jogosítvány, az oktatók viszont kiegészítik azzal, hogy ők csak az inflációhoz igazítják az áraikat.

Mindemellett az üzemanyag is drága, egekben az alkatrészárak, az oktatók pedig már annyira keveset keresnek, hogy új autót sem tudnak venni, ráadásul attól tartanak, hogy sosem látott áremelkedés jön a piacon, ha júliustól megszűnik a hatósági árazás.

Jelenleg egy B kategóriás jogosítvány ára körülbelül 258 és 300 ezer forint között mozog országrésztől függően, a legdrágább pedig a gyakorlati oktatás, ugyanis 12 ezer forintot is elkérhetnek óránként, amelyből kötelezően 30-at kell vezetni.

Horváth László gépjármű szakoktató szerint náluk mindenki maga határozza meg, hogy mennyibe kerül egy óra, a vezetőséggel pedig beállítottak egy olyan óradíjat, amely teljesen reálisnak mondható a jelenlegi körülmények között – derül ki az ATV Híradó beszámolójából.

A vidéki városokban még mindig sokkal olcsóbban lehet jogosítványhoz jutni, mint a fővárosban, Schaff Péter pedig elmondta, fiatal vezetőként megterhelő, hogy ilyen sokba kerül, hiszen egy jóval nagyobb összegről van szó az utóbbi évekhez képest, s mivel nyár végére végezni szeretne, diákmunkát is vállalt.

Jovánovics Milántól, az ATI Pécs ügyvezetője úgy véli, ha lekerül az üzemanyagokról az ársapka, akár 800 forintba is kerülhet a benzin, amely azt fogja eredményezni, hogy az óradíjat is a duplájára kell emelni, így a jogosítvány megszerzése akár egy 400 ezer forintos összegre is rúghat végül.

Emellett van olyan oktató, aki már most kénytelen volt drasztikusan emelni, bár egyelőre csak a tehergépkocsi és a busz kategóriában, hiszen ezek a járművek már nem tankolhatnak olcsóbban a kutakon.

I Forrás: liner.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek