Nyomtatás

Átadták a Berek Világa Látogatóközpontot Fonyódon

617

A Somogy megyében hiánypótlónak számító létesítményben a átogatók megismerkedhetnek a dél-balatoni berkek világával.

Az állami természetvédelemben az elmúlt 12 évben hazánk nemzeti park igazgatóságainak költségvetése megnégyszereződött. 2010-ben 4,5 milliárd forintból gazdálkodtak a nemzeti parkok, ez az összeg mostanra eléri a 20 milliárd forintot - hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Berek Világa Látogatóközpont ünnepélyes átadóján, Fonyódon.

A közlemény szerint Rácz András kiemelte: az igazgatóságok munkatársainak létszáma megduplázódott, 2010-hez képest 693-ról 1372-re emelkedett. A nemzeti parkokban génmegőrzési céllal nevelt állatállomány 14 ezres egyedszámmal 45 százalékkal emelkedett ebben az időszakban - tette hozzá.

Az elmúlt tizenkét évben 82 új természetvédelmi területet hirdettünk ki mintegy 4200 hektáros kiterjedéssel, valamint megközelítőleg 18-20 ezer hektárral növeltük a nemzeti parkok vagyonkezelésében lévő területek arányát

- sorolta az államtitkár.

Rácz András elmondta, "187 beruházás keretében, 78 milliárd forint felhasználásával 320 ezer hektáron javítottuk a természeti környezet állapotát". Ezen beruházások közé tartozik a ma átadott Berek Világa Látogatóközpont is, mely hiánypótló létesítmény lesz ökoturisztikai és infrastruktúrális szempontból az idén 25 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén - fűzte hozzá.

"A változó társadalmi igényekhez igazodva az ilyen létesítményekkel tudjuk az éves szinten 1,6 millió látogatót fogadó nemzeti parkok vonzerejét növelni" - hangsúlyozta az államtitkár.

Az országos látogatószám egynegyede itt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban koncentrálódik, akik többek között a Tihanyi Levendulaházban, a Bakonybéli Pannon Csillagdában, a Tapolcai-tavasbarlang, a Kis-Balaton, a Lóczy-barlang, illetve az új ordacsehi Berek Világa Látogatóközpontban ismerkedhetnek a természetvédelemmel vagy a környezeti neveléssel.

Szári Zsolt, a tárca Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztosa beszédében elmondta, "kötelességünk az őshonos halfajaink védelme, a különleges élőlényekre, állatfajokra vigyáznunk kell". Itt a fonyódi Berek területén kiemelt jelentőségű halfajunk a lápi póc, mely kizárólag hazánk területén él - emelte ki.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója ismertette, az ökoturisztikai térképen ez Somogy megye hiánypótló létesítménye, ahol méltó módon fogadhatják látogatóikat, akik megismerkedhetnek a dél-balatoni berkek világával. A beruházás értékét tovább növeli, hogy illegális hulladéklerakó helyén épült, mely a Tisztítsuk meg az Országot! Projekt keretében került felszámolásra. Az igazgatóság működési területén ez a bemutatóhely tizenhetedikként szolgálja ki a természet iránt érdeklődők igényeit - fogalmazott az igazgató.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek