Nyomtatás

Visszatér eredeti hagyományaihoz a Virágos Magyarország

264

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a szervezőbizottság 2022 tavaszán 29. alkalommal hirdeti meg az ország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyét. A Virágos Magyarország március 3-tól újra várja az önkormányzatok jelentkezését, a pályázatokat június 1-jéig lehet benyújtani - tájékoztatta lapunkat az MTÜ.

2022-ben a több évtizedes verseny visszatérhet eredeti szellemiségéhez, így idén ismét öt települési kategóriában – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig – személyes jelenléttel történő zsűrizéssel zajlik a verseny. A szervezőbizottság idén ismét nagy hangsúlyt fektet a települések személyes bejárására, az elért eredmények helyszíni megismerésére, amely során szakmai eszmecserére és tanácsadásra is lehetőség nyílik. Az idei év azért is jelentős, mert megkezdődik a felkészülés a jövőre esedékes 30. jubileumi évre. „A Virágos Magyarország nemcsak a helyi közösségek számára jelentős mozgalom, hatása mára jóval túlmutat a virágos településkép fontosságán. Ezért 2023-ban méltóképpen szeretnénk majd megünnepelni a jubileumot” – fogalmazott Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.

Idén is lehet pályázni tematikus díjakra. A kiemelt témák között szerepelnek a települések és a környező táj kapcsolatát erősítő tanösvények és zöld tematikus útvonalak, de keresik az Év legszebb fasorát, az Év óvoda- és iskolakertjét, illetve a Legvirágosabb főteret, főutcát is. Ebben az évben harmadszor a határon túli magyarlakta települések is jelentkezhetnek a versenyre. 2022-ben három hazai település képviseli hazánkat a kétéves kényszerszünet után újrainduló Entente Florale Europe európai környezetszépítő versenyen. Székesfehérvár és Orfű 2019-ben, Veresegyház pedig 2021-ben nyerte el a jogot a nemzetközi szereplésre. Idén 8 ország 12 települése mérettetik meg egymással. Jövőre várhatóan új tagországokkal is bővül az európai szervezet. Az önkormányzati versenyről a https://viragosmagyarorszag.hu/ oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve érdemes követni a Virágos Magyarország Facebook oldalát is a folyamatosan érkező hírek és a tervezett közönségszavazás részleteiért.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek