Nyomtatás

Megvan a végső engedély a Gellérthegyi sikló építéséhez

311

Elhárultak az akadályok a Gellérthegyi sikló megépülése elől. A Népszava úgy tudja, sem a főváros, sem az I. kerület nem emelt kifogást, illetve a katasztrófavédelem, az örökségvédelmi és természetvédelmi hatóság, valamint a területért felelős Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is beleegyezett a sikló építésébe.

A lap szerint egy feltételt biztosan teljesítenie kell a beruházást végző Rác Sikló Kft.-nek: a felső állomásnak minél inkább illeszkednie kell a „táji háttér színvilágához és anyagaihoz”.

A Gellért-hegyi Sikló Kft. még 2005-ben alakult, de csődbe ment, a beruházót ma Rác Sikló Kft.-nek hívják, 25 százalékban fővárosi, 75 százalékban magántulajdonban van. A jelenlegi tervek szerint a felvonó bejárata a Rác fürdő délkeleti sarkánál lesz. Itt buszparkoló épült volna, de ezt a budavári önkormányzat nem engedélyezte. A nyomvonal a Hegyalja út alatt halad az Orom utca magasságáig, majd a felszínre bukkan, és egy hídszerkezeten a Citadella nyugati rondellájától északra eső kilátóterasza mellett lesz a végállomás. Két 52 személyes kabin szállítja majd az utasokat.

A korábbi környezetvédelmi hatástanulmány szerint a belvárosból is látható lesz a sikló, jelentősen megváltoztatja a gellérthegyi tájképet, és „negatív táji hatást” kelt. A világörökségi hatástanulmányban ezzel szemben az áll, hogy „a sikló megépítésével a Gellért-hegy sziluettje és a Citadella látványa nem változik meg”.

A környezetvédelmi engedély ugyan 2019-ben lejárt, de az újat – a környezetvédelmi hatóság többszöri hiánypótlási felszólítása után – végül elfogadták.

A november közepén kiadott kivitelezési engedély 2031-ig érvényes.

A projekt, mely a mostani tervek szerint 18-20 milliárd forintba fog kerülni, és 17-18 év lehet a megtérülési ideje, 2022 első negyedévében kezdődhet, 2023 tavaszára végeznének minden munkával.

| Forrás: index.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek