Nyomtatás

Igazi hungarikum lesz a koronavírus elleni orrspray

237

Miközben a Pécsi Tudományegyetemen egy új, az eddigiektől eltérő működésű, fehérje alapú oltást fejlesztenek, az intézmény laborjaiban egy koronavírus elleni tabletta mellett egy orrspray is állatkísérleti fázisba jutott.

Jakab Ferenc, az egyetem virológusa a Magyar Tudományos Akadémia e heti konferenciáján elmondta: olyan receptort állítanak elő mesterségesen, amely a vérben keringő vírusok nagy mennyiségét hivatott megkötni.

Most a tojás volt előbb

Az intézmény már tesztfázisban járó orrspray-je tojásból került kifejlesztésre és Jakab szerint ezzel a termékkel is jól halad az egyetem.

„A tojásból nagy mennyiségben, ráadásul tisztán lehet előállítani, illetve kivonni antitestet” – magyarázta a virológus, hozzátéve, hogy egy az, orrnyálkahártyára spriccelhető spray elkészítés a cél, amely lokálisan köti meg az orrba kerülő vírusokat, vagyis nem engedi azokat a nyálkahártyára kötődni.

Keserű György, gyógyszerkutató szerint a vírus legyőzésében hatalmas szerepe lehet az új fejlesztéseknek. A vegyész a konferencián azt is elmondta, hogy az új gyógyszerek megjelenése azért is fontos lenne, mivel

csupán az oltással a negyedik hullám már nem kezelhető, vagyis szükség van az új készítményekre.

„Ha gyors beavatkozást akarunk, akkor vírusellenes terápiára van szükség” – jegyezte meg Keserű György, aki a szerint a már megbetegedettek lehető leghatékonyabb kezelésére kell törekedni.

Amerika-Anglia-Magyarország tengely

A gyógyszerkutató ugyanakkor az amerikai fejlesztésű Molnupiravir tablettáról is megemlékezett beszédében: a klinikai vizsgálatok alapján megállapításra került, hogy ezen antivirális szer használata megközelítőleg 50 százalékkal csökkentheti a kórházi ellátásra szoruló páciensek számát – jelentette ki a vegyész, hozzátéve, hogy ezért

a készítmény hamarosan hazánkban is elérhetővé válhat, mely elsősorban az oltatlanok, illetve a veszélyeztetett korosztály esetén lesz alkalmazható.

Az amerikai Merck és a Ridgeback Biotherapeutics által közösen fejlesztett, az Egyesült Királyságban már veszélyhelyzeti engedélyhez jutott molnupiravir egyfajta újabb mérföldkővé válhat a koronavírus-járvány kezelésében.

A Reuters értesülései szerint a gyógyszerek, valamint más egészségügyi termékek forgalmazását szabályozó brit ügynökség, az MHRA (Medicines and Healthcare Products Regulatory Agency) enyhe, illetve közepesen súlyos covidfertőzésben szenvedőknél javasolta alkalmazni a terméket – olyanok esetében, akik valamilyen krónikus betegségük (például cukor-, avagy szívbetegség, esetleg elhízás) miatt számítanak veszélyeztetettnek.

Hungarikum lehet az orrspray

„A molnupiravirt Dr. Merkely Béla és csapata is tesztelte a Semmelweis Egyetemen, méghozzá önkéntesek részvételével” – emlékeztetett Dr. Rusvai Miklós. Mint azt a Bors kérdésére a virológus elmondta: a napjainkban már a Pécsi Tudományegyetem állatkísérleti fázisában járó koronavírus elleni tabletta elsősorban kétféle elven működik.

Mivel a vírus által speciálisan termelt enzim csak a fertőzött sejtekben képes szaporodni, a készítmény ennek elburjánzását állíthatja majd meg.

Aki szedi majd a gyógyszert, annak szervezetében kevesebb termelődik majd ebből az enzimből, mindemellett pedig a betegsége is enyhébb lefolyású lehet, ráadásul a fertőzőképessége is kisebb lesz

– magyarázta a professzor, hozzátéve, hogy hasonló hatásmechanizmusú készítményeket már a korábban ismert vírusok esetében is alkalmaz az orvostudomány. „Ilyen például az influenza esetén már bevált favipiravir, illetve az ebola okán bevetett remdesivir” – fejtette ki Rusvai Miklós, hozzátéve, hogy ezzel szemben az orrspray kifejezetten egyedi és újszerű megoldásnak számít.

I  Forrás: bors.hu - delmagyar.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek