Nyomtatás

Nincs karácsonyi vásár védettségi igazolvány nélkül

477

A Fővárosi Önkormányzat megrendezi idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt, amelyet november 19-től lehet látogatni, de a koronavírus-járvány fokozódása miatt csak védettségi igazolvánnyal, mondta Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

Faix Csaba azt is elmondta, hogy a vendéglátósokkal megállapodtak abban is, hogy elérhető áron, 1500 forintért kötelező lesz egytáléltelt kínálni az érkezőknek.

November 19-én kezdődik a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, ami 43 napon keresztül tart majd karácsonyi, illetőleg azt követő időszakban december 31-ig.

A tavalyi évi kimaradás után idén különleges vásárra készülnek, nagy hangsúlyt fektetve – különösen az elmúlt napok emelkedő esetszámait látva – a biztonságra, ezért az kizárólag védettségi igazolvánnyal lesz látogatható.

Ahhoz, hogy ezt a rendelkezést be is tudják tartatni, egy „nagyon ízléses” kerítést húznak fel körben a térre, aminek három, zsúfoltabb napokon pedig négy bejárata lesz. Arra számítanak, hogy ez megfelelő ütemben és mennyiségű ember bejutását fogja eredményezni, elkerülve a torlódást. E belépőpontokon a védettségi igazolványon kívül egy egy személyes azonosító okmányt is fel kell majd mutatni.

Dacára a járvány negyedik hullámának, az látható, hogy valamelyest visszatért a fővárosba a nemzetközi turizmus, így mindenképp számítanak külföldi vendégekre, mondta Faix Csaba. Célkitűzés azonban az is, hogy azok a látnivalók, események, amiket létrehoznak a városban, az itt élőknek is szóljanak, különös tekintettel a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra. Éppen ezért az idei évben előírták a vendéglátósoknak, hogy 1500 forintért kötelező lesz egytálételt kínálni, hogy minél többeknek elérhető legyen az étkezési lehetőség is.

Emellett minden budapesti kerületi lapban, illetőleg az agglomerációban található újságokban jelentek meg a vásárral kapcsolatos hirdetések egy-egy forraltbor-kuponnal, emelte ki a vezérigazgató.

Különböző attrakciókat, programokat és látványosságokat is terveznek a vásárra, például december 6-án személyesen a finn Mikulás fogja várni a gyerekeket.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek