Nyomtatás

Óraátállítás: fontos időpont közeledik

346

A téli időszámítás Magyarországon minden év októberének utolsó vasárnapján kezdődik. Ez 2021-ben október 31-re esik, amikor hajnali 3 órakor 2 órára állnak át automatikusan a digitális órák, az analóg készülékeket pedig ez alapján kell majd visszatekerni.

Idén biztos nem, de valószínűleg jövőre sem búcsúzunk el az óraátállítástól. A magyar kormány alapvetően nyitott arra, hogy igény esetén az óraátállítást eltöröljük, de csak akkor, ha arra megfelelő konszenzus mutatkozik az Európai Unió tagállamai között.

Az óraátállítás megszüntetéséről az uniós tárgyalások az Európai Unió Tanácsában megakadtak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a tagállamok rendkívül megosztottak a témát illetően, csak jelentős tagállami egyetértéssel lehet továbblépni.

A Magyar Alvás Szövetség szerint azzal, hogy Csehország folytatja az őszi és tavaszi időszámításra való átállást a következő években is konzerválhatja ezt a helyzetet Európában, hiszen az európai országoknak közösen kell lépniük az ügyben.

| Forrás: napi.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek