Nyomtatás

Elérhető közelségben a gellérthegyi sikló

343

Az I. kerületi városvezetés részéről megfogalmazott elvárásoknak megfelelően aktualizálja a terveket a gellérthegyi sikló építésére készülve a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. A várhatóan hamarosan induló beruházás keretében kevesebb, mint másfél év alatt megépülhet a Tabán és a Citadella közötti felvonó, áll közleményükben.

Mint írják, a sikló teljes egészében képes lesz kiváltani a Gellérthegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat, jelentősen javítva a városrész élhetőségét és környezeti mutatóit. A beruházás révén új, környezetbarát megoldás nyílik Budapest egyik legvonzóbb helyszínének megközelítésére, amely egyúttal kiemelkedő turisztikai célpontként segíti majd Budapest idegenforgalmának újjáélesztését.

Idén ősszel elkezdődhet az építés

Amennyiben a módosított tervek engedélyezése is sikeresen befejeződik, a beruházás már 2021 őszén elindulhat a terület átadásával és a régészeti feltárások folytatásával, maga az építkezés pedig kevesebb, mint másfél év alatt befejeződik. Így az utazóközönség akár már 2022 végén használatba veheti a siklót.

A gellérthegyi sikló megépítésével és átadásával az ottlakók életminőségére is hatással lévő turistabuszokat teljesen kitiltják a környező utakról.

Az idegenforgalmi főszezonban naponta átlagosan 350-400 turistabusz fordul meg a Gellért-hegyen. A rájuk vonatkozó behajtási korlátozás elrendelését követően a városrész útjai biztonságosabbak lesznek és a levegő minősége is érzékelhetően javulni fog.

Óránként ezer ember juthat fel a hegyre

Az engedélyes tervek alapján a sikló bejárata a Tabán területén, a Hegyalja út alatti új gyalogosaluljáróból fog nyílni, és az Orom utcáig, mintegy 100 méteres szakaszon a föld alatt fog közlekedni. Innen pedig már egy 3-4 méter magas hídszerkezeten a felszín felett folytatódik, egészen a Citadella sétányhoz csatlakozó, felső állomásig; azaz a felvonó nem egy a Budavári siklóéhoz hasonló betonteknőben fog futni. A tervek szerint a felvonó nyomvonalán közlekedő kocsik egyszerre legalább 40 utas szállítására lesznek alkalmasak, kevesebb, mint másfél perces menetidővel, így a sikló óránként mintegy 1000 fő feljuttatását teszi lehetővé a Gellért-hegy tetejére.

Egyben turisztikai attrakció

Ugyanakkor a gellérthegyi sikló nem pusztán egy értékes infrastrukturális beruházás lesz, hanem Budapest turisztikai kínálatát is egy új, izgalmas attrakcióval gazdagítja majd. Az egyedülálló panoráma mellett további olyan kiegészítő élményelemek várják majd a látogatókat, amelyek minden utas számára felejthetetlenné teszik majd a siklón történő utazást és ezáltal Budapest turisztikai megítélése, pozíciója jelentős ugrást fog elérni a világ leglátogatottabb városainak sorában.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek