Nyomtatás

Svájc nyitja teraszait, színházait, pedig rosszak a számok

287

Svájcban hétfőn megkezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhítésének harmadik szakasza. Kinyitnak a színházak, a mozik, a koncerttermek és az éttermek teraszai. A sportesemények idején a stadionokban is engedélyezett lesz a nézők jelenléte.

A tilalmak fokozatos enyhítése március 1-jén kezdődött, amit a hatóságok a kórházi intenzív osztályokon fekvő betegek számának stabilizálódása és az idősek nagyszabású oltásának eredményeképpen rendeltek el.

Április 19-től ismét lehetővé válik a nyilvános részvételű rendezvények szervezése

- közölte honlapján a berni kormány. Azok a diákok, akik tavaly november másodika óta távoktatásban tanultak, visszatérnek a tantermekbe. Az éttermek is megnyithatják teraszaikat. Az ilyen verandákon lévő asztaloknak azonban legalább 1,5 méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb négy vendég foglalhat helyet.

A szabadtéri sporteseményeken és koncerteken legfeljebb 100 néző vehet részt, a beltéri nézők maximális száma pedig 50 fő lehet. Ami a zártkörű rendezvényeket illeti, beleértve a csoportos múzeumlátogatásokat is, a csoportok létszáma nem haladhatja meg a 15 főt.

(InfoStart/MTI)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek