Nyomtatás

Meghalt Szersén Gyula, Charles Bronson és Kirk kapitány magyar hangja

311

Nyolcvanéves korában elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész – írta a Színház.online.

Szersén 1940-ben született Budapesten. 1965-ben szerzett oklevelet a Színiakadémián, de már 1958-tól szerepelt az Állami Déryné Színházban, illetve a Vígszínházban.

A kérdésre, hogy miért választotta a színészetet, egy interjúban úgy válaszolt: „Én mindig a humán tantárgyakhoz, például a történelemhez vagy a magyar irodalomhoz vonzódtam. Már diákkori első nagy élményeim is a regényekhez köthetők, már akkor is vizuális típus voltam, és olvasás közben elképzeltem a leírtakat, a tájat, a szereplőket és azok küllemét. Az én mesevilágom úgy kerekedett körém, mintha az olvasott történetekben éltem volna.”

Szersén közel negyven évig volt tagja a Nemzeti Színháznak, erről azt mondta: „Egészen 2005-ig, 40 éven keresztül léptem fel a Nemzeti színpadán, de visszavonultam, mert bevallom, elég volt. Egy idő után be kellett fejezni, hogy úgy emlékezzenek rám, ahogyan én szeretném.”

A szinkronstúdiókban ő kölcsönözte a hangját például Charles Bronsonnak, Paul Newmannek, Terence Hillnek vagy éppen az Enterprise űrhajó Kirk kapitányát alakító William Shatnernek.

(Forrás: telex.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek