Nyomtatás

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe

449

A fokozottan védett madár kedd reggel landolt az erdő bekamerázott fészkében, ahol immár kilencedik éve figyelik meg a fekete gólyák életét egy tudományos projekt keretében.

Az Afrikából érkező fekete gólya 7 óra 16 perckor foglalta el a fészket, ezután körülbelül fél óráig takarította azt, majd feltehetően élelem után repült – írták közleményükben.

Csontos Péter, az erdőgazdaság osztályvezetője elmondta, hogy a madár nincs begyűrűzve, de valószínűleg a tavaly itt fészkelt gólya jött vissza, mert általában ugyanazok a párok használják a fészkeket. Egyelőre azt sem lehet megállapítani, hogy az állat hím vagy tojó.

A bekamerázott fészekben, a Gemenc Zrt. finanszírozásával, a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően már kilenc éve folyik a fekete gólyák tudományos megfigyelése. 2013 óta a fészekben összesen 31 tojást raktak le a fokozottan védett madarak, és 13 fióka repült ki onnan.

A közleményben kitértek arra, hogy a kamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem sokat segít a természetvédelmi szemléletformálásában is. "A webkamera felvételeit megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, hiszen ezek hozzátartoznak a természet rendjéhez, amelybe nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek" – fogalmaztak.

Tavaly pont ezért le is kapcsolták a webkamera közvetítését, mert sok néző nem tudta feldolgozni és elfogadni, hogy a három fiókából az egyiket kilökték a fészekből, feltehetően azért, mert a száraz tavasz és a dunai árvíz elmaradása nehéz helyzetbe hozta a gólya párt és egyre nehezebben tudták biztosítani a fiókák élelmezését.

A közlemény szerint ezért az erdőgazdaság 2021-ben el sem indítja a fészekről az évekig működött internetes közvetítést, de weboldalán és Ökoturisztikai Központjának hivatalos Facebook-oldalán rendszeresen beszámol az ott történő eseményekről.

Magyarországon mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár Gemencen. Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű feketególya-állománya. A madarak fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik a legidősebb, legnagyobb fákra, a leggyakrabban előforduló fészektartó fa a 80-100 évesnél idősebb kocsányos tölgy.

A Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek.

A Gemenc Zrt. által kezelt területeken az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma, az erdőgazdaság az elfoglalt fészkek körül védőzónákkal, az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a turista túraútvonalak áthelyezésével segíti azt, hogy költési időszakban ne zavarják a madarakat.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek