Nyomtatás

Podcastsorozat indul a Játékszínben

214

A streamelt előadások után online hallgatható interjúkkal szeretné közelebb hozni a közönséghez a színészeket a Játékszín. A keddenként jelentkező PodCasting házigazdája Várnai Péter.

A félórás, vágatlan beszélgetések különleges szemszögből mutatják be a művészeket: Várnai Péter színházi titkárként ugyan jól ismeri a színészeket, de a napi munka során ritkán van alkalma közelebbről is megismerni őket. Az ismeretség tehát csak egy kiindulópont.

Az első adás vendége Kolovratnik Krisztián volt, akit a közönség legutóbb a Nagyvárosi fények Milliomosaként láthatott. A színész a beszélgetés kapcsán így nyilatkozott:

„A titkárság folyamatosan jelen van az életünkben, hasonló, ráérős beszélgetésekre azonban soha nincs időnk. Jólesett – mondta, és hozzátette –, nem mellesleg, ha jól tudom, a végleges anyag maga a vágatlan felvétel, így aztán az adásoknak igazán emberi tud lenni minden pillanata, szeretni fogja a közönség.”

A PodCasting a Játékszín Spotify-csatornáján érhető el február 23. óta. Az interjúkat felolvasások is kísérik, ezeket csütörtökönként hallhatják az érdeklődők.

(Forrás: fidelio.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek