Nyomtatás

Világszínvonalú SZUPERKÓRHÁZ épül Budapesten - itt vannak a legfrissebb tervek

305

Jövő tavasszal kezdik el a Dél-budai Centrumkórház építését. A szuperkórház 223 ezer négyzetméter alapterületen épül, és 1,2 millió embert lát majd el. Az égésplasztika kivételével valamennyi egészségügyi ellátás biztosított lesz az intézményben.

Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott az Origónak elmondta: ebben a kórházban a szó szoros értelmében minden a betegről szól majd: nemcsak a gyógyulásáról, hanem annak az optimális környezetnek a megteremtéséről is, amely ezt a legjobban szolgálja. Az intézmény nemcsak a fővárosiakat látja el, hanem a nyugat- és közép-magyarországi régió öt megyéjéből fogadja majd a betegeket, és 24 órás sürgősségi ellátást nyújt. Hozzátette: azért a Dobogót választották a kórház helyszínéül, mert itt van elég hely és közlekedési potenciál arra, hogy egy kompromisszumok nélküli, minden egyes beteg számára VIP-ellátást nyújtó, ultramodern kórházat építsenek. Már jelenleg is 20 buszjárattal meg lehet közelíteni a helyszínt, de folyamatban van a közlekedési hálózat bővítése. Elkészült a Dél-budai Centrumkórház közlekedési vázlatáról készült látványterv is, amelyet elsőként itt, az Origón mutatunk meg. Ezen már jól látszik, hogyan lehet majd megközelíteni a DBC-t. Interjú Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízottal.

Hogy halad a Dél-budai Centrumkórház-beruházás? Mikor kezdődhet el az építkezés?

Látom, hogy vannak, akik türelmetlenek, de mi méreteit, technológiáját, felszereltségét és ellátási területét tekintve is egy valódi szuperkórházat építünk – nemcsak hazai, de világviszonylatban is. 223 ezer négyzetméternyi alapterületről, 1200 ágyról és 1,2 millió ellátandó betegről beszélünk, továbbá az égésplasztika kivételével valamennyi egészségügyi ellátásról.

A terület előkészítése, valamint a tervezés komoly szakértői csapat bevonásával már javában zajlik, de egy ilyen hatalmas munkára másfél-két évet bizony rá kell szánni.

cenko
Összehasonlításképpen: például a Dél-budai Centrumkórháznál kisebb kaliberű osztrák Krankenhaus Nordot öt évig tervezték, majd hét évig építették. Továbbra is úgy számolunk, hogy jövő tavasszal le tudjuk tenni az intézmény alapkövét és el tudjuk kezdeni az építkezést, amely 2026-ban fejeződhet be.

(Forrás: origo.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek