Nyomtatás

Különleges vasúti járművek érkeztek a Közlekedési Múzeumba

303

Időszaki kiállítást szervez új helyszínén a Közlekedési Múzeum, várják a látogatókat, amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.

Az egykori Északi Járműjavító területén, még az építkezés megkezdése előtt időszaki kiállítással és programokkal várja látogatóit a Közlekedési Múzeum, amint ezt a járványhelyzet lehetővé teszi - tájékoztatott honlapján az intézmény.

Az új múzeum beruházási helyszíne még az idén megnyílik a látogatók előtt, a régi Dízelcsarnokban pedig kiállítással és programokkal várják a látogatókat.

"Nagy öröm számunkra, hogy bejelenthetjük: az idei évben, még az építkezés megkezdése előtt a Dízelcsarnokban időszaki kiállítással jelentkezik a Közlekedési Múzeum.

A múzeum leendő új otthonában, az egykori Északi Járműjavító területén ezzel már az építkezés kezdete előtt betekintést engedünk a régi járműjavító csarnokba, ahol időszaki kiállítást tervezünk a járműjavító és környezetének történetéről - ehhez az ideiglenes kiállításhoz érkeztek most meg a mozdonyok.

Emellett részletesen bemutatjuk majd az új múzeum terveit is, amelyeken gőzerővel dolgozunk annak érdekében, hogy az ipari örökség megőrzésével, annak világszínvonalú kortárs építészettel való kiegészítésével új kulturális negyedet hozzunk létre a kőbányai egykori rozsdaövezetben" - mondta el az első vasúti járművek megérkezésekor Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.

Az új kiállítás helyszínére öt különleges vasúti jármű érkezett január 11-én reggel: az ikonikus 424-es gőzmozdony, a vasútvillamosítás kiemelkedő alakja, Kandó Kálmán által tervezett, már 1932-ben forgalomba állt V60-as villanymozdony, valamint egy 242-es gőzmozdony, egy M44-es tolatómozdony, és egy CMN személykocsi.

Ezeket követi január 12-én az 1935-ös Árpád gyorssínautóbusz, amely Budapest és Bécs között közlekedett.

A járművek egyébként szorosan kötődnek a helyszínhez, hiszen többségüket itt javították az Északiban, az ország egykori legnagyobb vasúti járműjavítójában.

A lehetőség, hogy a Közlekedési Múzeumnak újra egy saját helyszínen megrendezett időszaki kiállítása lehet – amit természetesen a vírushelyzetet és a rendelkező szabályozásokat figyelembe véve nyit majd meg a múzeum – azt is jelenti, hogy folyamatos múzeumpedagógiai és családi programokkal, időszakos eseményekkel, konferenciákkal, járműbemutatókkal, rendezvényekkel, eseményekkel várja a látogatókat a Közlekedési Múzeum.

A kiállításon a volt Északi járműjavító múltját, jelenét és jövőjét is megismerheti a közönség. Mivel a felhagyott járműjavító jelen állapotában nem alkalmas téli üzemre, az épületet nyári - kora őszi hónapokban tervezik megnyitni, ha pandémiás helyzet megengedi.

Az Északi Járműjavító 1867 és 2009 között az ország legjelentősebb vasúti járműjavító bázisa volt. A hazai vasúti járműjavítást, járműgyártást megtestesítő, adottságaiban kiállítóhelynek kitűnően alkalmas ipari örökségi helyszínt 2017 decemberében jelölte ki a Kormány az új Közlekedési Múzeum helyszínéül.

A projekt keretében egy teljes kulturális negyed jöhet itt létre, amelynek főbejárata a Közlekedési Múzeum, mellette pedig az Eiffel Műhelyház áll.

A tervek szerint a múzeumépület körül park, új gyalogos kapcsolatok, új vasúti megálló és a nosztalgiavillamosok számára egy új végállomás is létrejön.

A múzeum kiemelt célja a helyszínen ma látható, ipari múltat idéző állapot megőrzése és világszínvonalú kortárs építészettel való kiegészítése. Az új Közlekedési Múzeum építésére ezért nemzetközi tervpályázaton a szakmai zsűri egyöntetű döntéssel a New York-i Diller Scofidio + Renfro sztárépítész irodát és magyar partnerét, az Ybl-díjas Noll Tamás vezette M-Teampannon építészirodát választotta ki győztesnek.

A kormány 2020 májusában döntött arról, hogy biztosítja az új Közlekedési Múzeum épület-komplexumának és új állandó kiállítás tervezésére, előkészítésére szükséges támogatást. Az új Közlekedési Múzeum projekt Európa egyik legnagyobb barnamezős fejlesztése.

Az új Múzeum építése leghamarabb 2023-ban kezdődhet, ezért a következő két tavaszi-nyári szezonra még ideiglenesen megnyitják az épületet a látogatók előtt.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek