Nyomtatás

VIMOSZ: a karácsonyi forgalomesés végzetes lenne az éttermeknek

251

Az éttermek egy része a bezárás helyett inkább az ételkiszállítást választja a járvány miatti korlátozások időszakában; logisztikai problémát a működés átállása nem okoz, a karácsonyi időszak esetleges kiesése azonban nagyon súlyosan érintené az ágazatot – mondta Gál Pál Zoltán.

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke hozzátette, hogy az éttermek a járvány tavaszi, első hullámában már megfelelő tapasztalatot szereztek az ételkiszállításban, így várhatóan sem logisztikai, sem felkészülési problémát nem okoz a szerdától hatályos szigorítás.

A szakember szerint az a nagy kérdés, hogy karácsonykor újranyithatnak-e majd az éttermek országszerte. A kormány ugyan most ezzel számol, de ha mégis kiesik a hagyományosan jelentős forgalmat adó ünnepi időszak a vendéglátás idei árbevételéből, az „nagyon súlyosan érintené” az ágazatot. A most bejelentett támogatás ahhoz kevés lenne, hogy a túlélést biztosítsa – fejtette ki.

December elején derül ki, hogy ki milyen üzleti modellt választott, ideiglenesen vagy véglegesen bezárja-e az éttermét a vakcina megjelenéséig, esetleg ételkiszállítással tovább üzemel. A bezárás és újranyitás is pénzbe kerül, és nem biztos, hogy ezt a költséget az ideiglenes támogatások képesek ellensúlyozni – hangsúlyozta Gál Pál Zoltán.

Eddig sem volt kedvező az ágazat helyzete, hiszen a turizmus visszaesésével a vidéki vendéglátás idei árbevétele az első három negyedévben jelentősen csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a budapesti éttermeknél pedig még ennél is rosszabb volt a helyzet.

Gál Pál Zoltán emlékeztetett, hogy az idei tervek elkészítésénél az üzemeltetők nem kalkulálhattak a novemberi bezárással; így ágazati szinten 50 százalék felett eshet vissza a forgalom az előző évhez képest 2020-ban. Az egy hónapos bezárás éves szinten nagyjából 8 százalékos visszaesést okoz – mondta, és megemlítette, hogy az éttermek bíznak benne, hogy a karácsonyi-szilveszteri időszakban újra nyitva lehetnek.

A teljes cikk: VIMOSZ: a karácsonyi forgalomesés végzetes lenne az éttermeknek

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek