Nyomtatás

Múzeumot nyitna a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség

335

Zala megyében és a térségben is egyedülálló oldtimer kerékpármúzeum elindításán dolgozik a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség. A kiállítóterem helyszínéül szolgáló Sugár utcai helyiséget szombaton a tagok társadalmi munkában takarították ki.

A szervezet hét évvel ezelőtt a Polgári Egylet egykori székházában, a Sugár utca 3. szám alatti épület pincehelyiségében alakult. Azóta is ott szervezik meg az összejöveteleiket. Dene Tibor, a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség (KOKSZ) elnöke elmondta: a megalakulás óta minden évben több, a kerékpározás hőskorából származó járművet újítottak fel, illetve készítettek különféle replikákat. Mára 50 darabos, értékes gyűjteményt tudhatnak magukénak, a biciklik különféle raktárakban pihennek. Most azonban úgy döntöttek, hogy múzeumba rendezik ezeket a kivételes járműveket.

A még mindig impozáns székházban több üzlethelyiség üresen tátongott, ezek közül egy 180 négyzetmétereset választottunk ki – folytatta az elnök. – A tagok összefogásával sikerült megvásárolni az oldtimer kerékpárokhoz illő ódon helyiséget, mely eléggé elhanyagolt állapotban volt. Azonban nem csüggedtünk, megszerveztük a takarítónapot, melynek keretében megtisztítottuk a tereket a hulladékoktól és felsöpörtük a bokáig álló port. S ami a legfontosabb, kitettük a molinót az épületre, hogy minden városlakó tudja, múzeum nyílna itt. Ennek teljes megvalósításához csak a tagjaink lelkesedése, akarata kevés lenne, ezért bárki hozzájárulhat bizonyos értékekben kibocsátott, úgynevezett küllőjegy vásárlásával. Aki így segíti a kezdeményezést, annak neve felkerül majd a támogatói falra.

Dene Tibor szerint hét évvel a hátuk mögött bizonyították, hogy van helyük Nagykanizsán és a környéken. Hozzátette: a támogatások beérkezése meggyorsíthatja a nyitási folyamatot, a felújításokat, viszont 2022 elejére mindenképpen el szeretnének készülni a tematikus, interaktív helytörténeti kiállításokkal. Ezek összeállításában is számítanak a kanizsai támogatók segítségére. Kérik, hogy akinek van bármilyen, a kerékpározás helyi történetéhez köthető relikviája (fényképek, dokumentumok, kerékpáralkatrészek, mezek), jelezze az egyesületnél.

(Forrás: zaol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek