Nyomtatás

Musical született Puskás Öcsi életéből

466

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.

„A musical sztorija 1937-ben indul, amikor Puskás Öcsit a Kispest 10 évesen leigazolta, és 1960-ban zárul, amikor a Real Madrid mezében négy gólt lőtt a BEK döntőjében. A darab mélylélektani történet arról, hogyan lesz egy fiúból a világ legjobb játékosa” – mondta Szente Vajk a musical hétfői budapesti sajtóeseményén.

Szabó László producer elmondta: a musical bemutatóját a Hősök terére tervezték, de a járványügyi helyzet egyelőre felülírta az eredeti elképzeléseket. A mostani előbemutatót ötszáz néző előtt tartják, a hivatalos bemutató várhatóan jövőre lesz.

Puskás 1945. augusztus 20-án mutatkozott be a magyar válogatottban az Üllői úton, és rögtön góllal vette ki részét Ausztria 5-2-es legyőzéséből. Pontosan 75 évvel később, 2020. augusztus 20-án 15 és 19 órakor tartjuk meg a róla szóló musical előbemutatóját az Erkel Színházban.

„A darab egy ikon története, aki mindazt képviseli, amit mi magyarok jónak, szépnek tartunk saját magunkban. A musical barátságról, hűségről, hazaszeretetről, szerelemről és csibészségről szól” – jegyezte meg Szabó László.

A darabot Galambos Attila és Szente Vajk írta, a zeneszerző Juhász Levente, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alda tervezte, a koreográfus Túri Lajos Péter, a zenei vezető Károly Katalin.

A főszereplő Veréb Tamás, az Aranycsapat tagjai közül például Grosicsot Berettyán Nándor, Bozsikot Fehér Tibor, Kocsist Cseh Dávid Péter, Hidegkutit Solner Dániel alakítja. Szerepel a darabban mások mellet Farkas Mihály egykori honvédelmi miniszter (őt Nagy Sándor játssza), Östreicher Emil, aki Puskást a Real Madridba vitte (Szerednyey Béla), Sebes Gusztáv szövetségi kapitány (Cseke Péter), a rádióriporter Szepesi György (Harsányi Levente) vagy Puskás madridi csapattársa, Alfredo Di Stéfano (Nagy Balázs). A szerzők mindössze két fiktív alakot írtak a darabba: a főhőssel nem szimpatizáló Vörös elvtársat és Klárát, aki viszonzatlanul szerelmes Puskásba.

Szöllősi György sportújságíró, a darab szakértője szerint a Puskás-musicallel új művészi nemzedék állít emléket különleges műfajban az Aranycsapat hőseinek, akikből ezekben a pillanatokban válik történelmi személyiség.

Mint elhangzott, a nagyszabású látványelemekkel kísért produkcióban huszonegy színész, hatvan táncos (köztük négy kerekesszékes), harminc gyerekszereplő látható, húsz dal hangzik el, lesznek artisták és tűzijáték is kíséri az előadást.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek