Nyomtatás

Nagy tervek a nemzet könyvtárában

530

Roadshow-t indítana az Országos Széchenyi Könyvtár értékeinek bemutatására az intézményt március óta igazgató Rózsa Dávid, emellett növelné a dolgozók létszámát és a bérezésükön is javítana. Beszélt a veszélyhelyzet alatt elindított kezdeményezéseikről is.

Attól, hogy az Országos Széchenyi Könyvtár átmenetileg bezárta a kapuit, a munka egy pillanatra sem állhatott le – mondta az InfoRádióban Rózsa Dávid, a könyvtár márciusban kinevezett főigazgatója. Sőt, megtöbbszörözték a könyvtár kincseinek bemutatását célzó erőfeszítéseiket a veszélyhelyzet ideje alatt. Különböző művelődéstörténeti sorozatokat indítottak, a trianoni évforduló alkalmából pedig a határon túlra került műemlékekről kezdtek el egy sorozatot, és bevezették a Fotótér elnevezésű szolgáltatást is, amelyben az első világháborús fényképeket, illetve az 1930-40-es évek Erdélyét megörökítő művészfotókat tettek elérhetővé.

"A határon túlról érkező könyvhagyatékokat keretbe foglaló Mikes Kelemen Programnak is új adatbázist készítettek a kollégáink, illetve a hazai könyvtárügy információs központjaként a Könyvtári Intézet számos, a koronavírus-járvány kezeléséről a külföldi szakirodalomban, szaksajtóban megjelent hírek monitorozása és fordítása után készült összeállítással segítettük a könyvtáros kollégák munkáját" – sorolta az elmúlt időszak könyvtári fejleményeit, fejlesztéseit a főigazgató. Emellett megyei összesítéseket készítettek arról, hogy a hazai könyvtárosok mit csinálnak a járványhelyzetben, de megkeresték a határon túli magyar közösségek könyvtárosait is, és közzétették az általuk készített videós anyagokat is.

"Az Országos Széchenyi Könyvtárnak egészen fantasztikus gyűjteménye és munkatársai vannak. Az a feladatom, hogy ezt a maga pompájában és teljességében segítsem megmutatkozni" – mondta a főigazgató. A legfontosabb terve az – és ezt célozza a szervezeti átalakítás is –, hogy láthatóbbá és minden, a magyar kultúra iránt érdeklődő számára közelebb hozza a nemzeti könyvtárat. "Akár oly módon is, hogy házhoz vigyük" – tette hozzá.

Bízik benne, hogy a járványhelyzet lecsengése után egy OSZK-roadshow keretében

eljuttathatják a kincseik másolatait és a szakértőiket minden magyarországi településre, és a határon túli magyar közösségekhez is.

A jövőről szólva elmondta azt is, hogy a szervezeti átalakítások nem járnak elbocsátásokkal, hiszen a legtöbb szakmai területen munkaerőhiánnyal küzdenek. Szavai szerint az intézményben kitűnően képzett, többdiplomás, nyelveket beszélő, valamint az intézmény és az írott magyar kultúra mellett is rendkívül elkötelezett szakemberek dolgoznak, az ő számukat szeretné gyarapítani. Továbbá szeretné a béreket is emelni.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek