Nyomtatás

A TikTok betiltását fontolgatja az Egyesült Államok

389

Fontolgatja kínai közösségi média alkalmazások betiltását az Egyesült Államok, többek között a TikTok is áldozatul eshet – mondta el Mike Pompeo külügyminiszter a Fox News-nak.

Az elmúlt időszakban ismét fokozódtak a feszültségek az Egyesült Államok és Kína között és felerősödött a bizalmatlanság a kínai technológiai cégekkel, köztük a TikTokkal szemben. A Fox News hétfőn interjút készített Mike Pompeo-val, aminek során rákérdezett, hogy az Egyesült Államoknak nem kellene-e betiltania a TikTokot és a különböző közösségi média alkalmazásokat. A kérdésre azt válaszolta Pompeo, hogy

nagyon komolyan veszik a dolgot és természetesen foglalkoznak a lehetőséggel.

Hozzátette, hogy már nagyon régóta dolgoznak ezen a kérdésen és két céget emelt ki. Probléma volt, hogy a Huawei technológiája az egész világon elterjedt az IT-infrastruktúrában, ezen a téren már tett az Egyesült Államok lépéseket – közölte Pompeo. A Huawei-en kívül még a ZTE-t említette, ugyanis meglátásuk szerint a vállalat veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra.

Washington már régóta kampányol a kínai technológiai cégek ellen. Az elsődleges célpontja a Huawei, a cég termékeiről azt állítja az Egyesült Államok, hogy Peking kémkedésre használja és a felhasználók adatai veszélyben lehetnek. A Huawei eddig mindig visszautasította a vádakat.

A kínai ByteDance nevű cég tulajdonában lévő TikTok tavaly óta van az Egyesült Államok radarján. Amerika aggódik a tartalom cenzúrázása miatt és amiatt, hogy a felhasználói adatokhoz esetleg hozzáférhet Kína. De a cég igyekszik elnyerni a felhasználók bizalmát és elhatárolni magát a kínai anyavállalattól. Ennek érdekében a vállalat a Disney egykori vezetőjét, Kevin Mayert kérte fel a vezérigazgatói pozícióba. A tapasztalt vezető feladata elsősorban az, hogy kiépítse a bizalmat a szabályozó hatóságokkal. A TikTok közölte azt is, hogy az amerikai felhasználók adatait az Egyesült Államokban tárolják és a backup adatközpont Szingapúrban van. Hozzátette, hogy mindegyik adatközpontjuk Kínán kívül található és a felhasználók adatai egyáltalán nem esnek a kínai törvények hatálya alá.

De a Trump kormányzat továbbra is szkeptikus, Pompeo szerint csak azok az amerikaiak töltsék le az alkalmazást, akik nem bánják, ha a magánjellegű információik a kínai kommunista párt kezébe kerülnek.

(Forrás: portfolio.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek