Nyomtatás

Modern sportparkot adtak át a Hajógyári-szigeten

419

Modern sportparkot adtak át a Hajógyári-szigeten

A "Budapest 2019 - Európa Sport fővárosa" program keretében, a FŐKERT Nonprofit Zrt. tervezésében és kivitelezésében valósult meg a beruházás.

A FŐKERT közleménye szerint a fejlesztés bruttó 260 millió forintból jött létre egy olyan területen, ahol a cél "az egykori sportfunkció újraépítése volt", és a parkkal minél több korosztályt szerettek volna megszólítani.

"A parkterület aktív rekreációs lehetőségét bővítve egy gumiburkolatos sportpálya, két gyepes röplabdapálya, pingpong asztal, fitnesz tér, valamint burkolt és gyepes pihenőterek kerültek kialakításra, mindezt egy többszintes növényállománnyal ellátott pihenőparki környezetben" - olvasható a közleményben, melyből az is kiderül, hogy a kivitelezés során az elhagyatott sportpálya területéről 3200 négyzetméter burkolatot szedtek fel, így 1700 négyzetméterrel növekedett a zöldfelület a parkban. Ezen felül a "bejárati útvonalak mentén burkolt pihenőhelyek kerültek kialakításra, utcabútorokkal, valamint ivókúttal és illemhellyel, továbbá padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók is telepítésre kerültek".

A park központi részében egy ivókútat, illetve egy okos oszlopot is kialakítottak, amely wifi jelet sugároz a területen. A multifunkciós sportpálya mellett pedig egy teljesen automatizált illemhelyet is létesítettek, pelenkázóval.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek