Nyomtatás

Kitart a házasságkötési láz Magyarországon

399

Márciusban is folytatódott a néhány hónapja elindult kedvező demográfiai tendencia: az egy évvel korábbihoz képest 1,2%-kal több gyermek jött a világra.

Ugyanakkor az év folyamán a születésszám a szezonálisan igazított adataink szerint csökkent, vagyis a nagyon biztató lendület alábbhagyott kissé.

Márciusban 7072 gyermek jött világra, ami 129 újszülöttel, 1,9%-kal több, mint 2019 márciusában. 11 679 fő vesztette életét, ez 133 elhunyttal, 1,2%-kal több az egy évvel korábbinál. Minimális elmozdulás azt is jelenti, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány nem lőtte ki úgy az égbe a halálozási statisztikát, mint Európa több országában. A halálozások és a születések száma szinte azonos mértékben emelkedett, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2019. márciusi 4603-mal szemben 4607 fő volt, ami 0,1%-os növekedést jelent.

A születésszám néhány hónapja kezdett biztatóan emelkedni, ami azt ígérte, hogy javulhat az a tendencia, miszerint a gyerekvállalási hajlandóság stagnálása mellett a születésszám csökken, mivel a szülőképes korú nők száma csökken. A kép szerencsére a márciusi adattal sem változott sokat, hiszen a teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,50 volt a 2019 első negyedévére számított 1,41-hoz képest. Ugyanakkor a március már nem volt annyira erős hónap, mint a téliek, hiszen a szezonálisan igazított adatok csökkenést mutatnak.

A következő egy évet illetően a fő kérdés, hogy a koronavírus-válság megakasztja-e a gyerekvállalási kedv lassú emelkedését. Mindenesetre az ezzel csak nagyon laza kapcsolatban álló házasságkötési kedv töretlen: a kormányzati ösztönzők hatására a párok továbbra is szívesen kötik össze az életüket hivatalosan is. Az első tavaszi hónapban 4890 pár lépett frigyre, 77%-kal, 2124-gyel több a 2019. márciusinál. Természetesen az április egészen más számokat hozhat, hiszen a hivatalok bezárásával a házasságkötéseknél is durva visszaeséssel kell számolni.

hazassagdia

(Forrás: portfolio.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek