Nyomtatás

Csődbe mehet a világhírű Globe Színház a koronavírus miatt

401

Állami segítség nélkül a koronavírus-járvány miatti bezárást nem fogja tudni átvészelni a londoni Globe Színház - figyelmeztetett a teártum a kormányhoz eljuttatott dokumentumában.

A hétfőn nyilvánosságra hozott iratban, amelyet a parlament kulturális bizottságának küldtek el, a Shakespeare-színház kiemelte, hogy súlyos pénzügyi veszteségek érték a március végén bevezetett karantén miatt, és amennyiben a kormánytól nem kap sürgős segélyt, nem élik túl a válságot.

Mint fogalmaztak, ez tragédia lenne a művészet, a híres brit író öröksége, de az egész ország számára is. Az 1599-ben épült Shakespeare-színház mását 1997-ben emelték a Temze partján, az eredeti helyszín közelében.

Évente több mint egymillióan látogatnak el a színházba, amelyben könyvtár és archívum is működik.

A Globe Színház egyebek között az állások megőrzésére már kapott támogatást a kormánytól, de mint írták, további ötmillió fontra (2 milliárd forintra) van szükségük, amely éves forgalmuk 20 százaléka.

Julian Knight, a bizottság konzervatív elnöke azonnali beavatkozásra szólította fel a kormányt. "Ha ezt a nemzeti kincset tönkretenné a Covid-19-járvány, az tragédia lenne" - mondta, hozzátéve, hogy Nagy-Britannia-szerte számos színház és előadóterem küzd a túlélésért és a bizonytalan jövővel.

(Forrás: portfolio.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek